2024 október 05

A tőzsdeguruk kifogtak a jegybankárokon

Tegnap zajlott New York-ban a második „Delivering Alpha” nevű konferencia, amelynek keretében vezető bankárok és befektetési tanácsadók gyűltek össze. Alfa alatt egyébként azt a mutatót értjük a pénzügyekben, ami egy adott befektetés többlethozama egy azonos kockázatú és azonos termékbe irányuló befektetéshez viszonyítva. Amennyiben tehát egy konkrét befektetés vagy befektetési alap alfája pozitív, az azt jelenti, hogy a portfóliómenedzser jobban muzsikált, mint iparági kollégái, hiszen azonos kockázat mellett nagyobb hozamot ért el.

A konferencia kapcsán kigyűjtöttük, hogy a publikus vélemények alapján mely instrumentumokban láttak fantáziát a szereplők – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Eszerint a nagyok most a Capital One (COF), a JC Penney (JCP), a Halliburton (HAL), a Kinder Morgan (KMI), a Metlife (MET), a Watson Pharma (WPI) és a Western Union (WU) a részvényeit favorizálják, miközben nagyjából egyetértettek abban, hogy lassuló gazdasági növekedésre kell felkészülni.

Észre kell venni azt is, hogy az elmúlt évek ismétlődő jegybanki stimulusai valamelyest leértékelték az egyéni iniciatívát, így az alfa, amire itthon egyébként sem figyelünk, a tengerentúlon is háttérbe szorult. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a tőzsdegurukkal szemben nyerésre állnak a kegybankárok. Amit egyébként az is mutat, hogy az idei első félévben siralmas teljesítményt nyújtottak a hedge fundok. Aminek az lehet a magyarázata, hogy az adósságválságok, s a romló kilátások közepette a jegybankárok és a politikusok lépései aránytalanul nagy hangsúlyt kapnak, ezért egy-egy ilyen döntés vagy bejelentés szinte minden eszközosztályt egyszerre mozgat meg. Ebben a helyzetben az egyedi tényezők vizsgálata és a portfólió kezelők személyes képessége háttérbe szorul.

Mégsem szabad alábecsülni az alfa erejét, hiszen ha visszanézzük, hogy a legutóbbi konferencián az Apple (AAPL), a Qualcomm (QCOM), a Boston Scientific (BSX), a Sallie Mae (SLM), a Spectrum Brands (SPB) és a Yahoo (YHOO) részvényeit favorizálták a sztárok, akkor a chartokra pillantva azt látjuk, hogy ezek közül csak a BSX nem került pluszba tavaly szeptemberhez képest. Más szóval, ha vesztésre állnak is a tőzsdeguruk, lehet még néhány használható kereskedési ötlet a tarsolyukban.