Ennek következtében a tavalyi 20 százalékos csökkentés után a gáz ára április 1-jétől további 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől újabb 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől további 3,3 százalékkal csökken. A hír kapcsán a vezető kormánypárt politikusa egy lakossági fórumon úgy nyilatkozott, további rezsicsökkentések sincsenek kizárva.

Heves viták a Paksi Atomerőmű ügyében

Az átlag honpolgár, aki évtizedekig ahhoz szokott, hogy csak felfelé kapaszkodnak az árak, bizalmatlan, s azt kérdezi: vajon miben bízik hosszú távon a politika? Mi az oka a kormányzati rezsiharcos optimizmusnak?

Jóllehet társadalmi polémiákban a hazánkban zajló rezsiforradalmat egyszerűen – a népszerűséget erősítő – politikai fogásnak állítják be, a háttérben azonban mindinkább kibontakozik a rendszer, amelyben a magyar gazdaságirányítás és szabályozás mozog.

A paksi atomerőmű ügye meglehetősen heves vitákat váltott ki. Nem először. A paksi atomerőmű bővítését a Gyurcsány-kormány 2009-ben kezdeményezte. Országgyűlési határozat adott felhatalmazást az akkori kormánynak, hogy eljárjon az erőmű ügyében.

Manapság a viták során ritkábban kap hangsúlyt az a helyzet, amely a Paksi Atomerőmű sorsának megoldását elodázhatatlanná teszi. Nevezetesen az, ha bármelyik színezetű kormány sokáig ölbe tett kézzel üldögél, hamar szemben találhatja magát Paks bezárásának kérdésével. Merthogy ez az erőmű közismerten harminc évre épült, s a végét járja. Fogalmazhatnánk úgy, Paks dolga lassanként a ,,körmünkre ég”. A hazai villamos energia fogyasztás csaknem negyven százalékát előállító atomerőmű kivonása a termelésből illúzió.

Még jól is kijöhetünk a beruházásból

A jelenlegi kormány valójában ugyanazt teszi, mint az elődje: előre menekül. A rezsiharcos nyilatkozatok mögött komoly gazdasági kényszer van. S a mostani politika akár még jól is kijöhet a gigaberuházásból. A Roszatom nevű orosz cég boldogan vállalja a bővítést, az orosz állam hosszú távú kölcsönt ad a beruházáshoz.

A paksi atomerőmű egyes számítások szerint akár az ország villamos energiájának ötven, hatvan százalékát is képes lesz megtermelni a bővítése után, s van olyan feltételezés is, hogy akár még exportra is juthat a magyar áramból. Így aztán az ország energiafüggőssége a külső tényezőktől is javul. És persze a ruszkik davaj ideológiája lassan-lassan rezsiforradalmár gondolkodássá alakul át.

Bármennyire is vitatják sokan, van tehát rendszer a magyar ,,energetikai gondolkodásban”. A földgáz felhasználásban egészen 2013-ig nagyon is kitett volt az ország a külső tényezőknek. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2013-as adatai szerint tavaly csaknem 3,5 milliárd tonna földgázt szereztek be, elsősorban közismerten Oroszországból. A gázt multinacinális szolgáltatók értékesítették például a lakosságnak. Egészen addig, amíg a kormány kezdeményezésére a magyar állam meg nem vásárolta a gázszolgáltatókat.

Kényszer miatt lépett a politika

Ott is volt kényszer. Nem kizárólag a kormány által hangoztatott a korábbi esztendőkben az egekbe szökő lakossági gázárak megfékezése volt az egyetlen tényező. Hanem itt is a kényszer. A magyar és az orosz állam közötti gázszállítások elszámolásának ügye, most amikor évről évre csökken a magyar gázfogyasztás több cikket is megérne. Szerkesztőségünk a továbbiakban ezzel is kíván foglalkozni. E témakörben azonban a legfontosabb kényszerítő tényező az, hogy 2015-ben lejár Oroszországgal a hosszú távú földgáz-szállítási szerződésünk.

A jelenlegi politika, úgy tűnik ebből a szempontból időben lépett. Mert az vitán felül áll, hogy az oroszokkal a további földgáz szállításokról meg kell állapodni. Az orosz félnek minden bizonnyal az lesz a legkomolyabb szempont, hogy a magyar gázpiac legnagyobb szereplőjével üljön tárgyaló asztalhoz.

Ez pedig akárhogyan is nézzük, került, amibe került, ma a magyar állam. És, mint a villamos energia, Paks fejlesztése ügyében is tapasztalhattuk, a rezsiforradalom gázfrontján is átalakul a russian go home ideológiája a russian come back politikájává.