2024 december 22

Részvényfelaprózás kicsit másképp

Ötödölő

Az utóbbi időben szinte divattá vált a részvények felaprózása, főleg az Egyesült Államokban. A túlságosan magas részvényárak ugyanis nehezen kalkulálhatók, túl drágák lehetnek a kisbefektetőknek ahhoz, hogy például rendszeresen gyűjtögetve vásároljanak belőle. A legutóbbi nagy részvényfelaprózás a Teslát érintette, de Magyarországon is láthattunk ilyet: 2017-ben nyolcadolták a Mol részvényeit, a nyolcad akkora árfolyamhoz azonban nyolcszor akkora részvénymennyiség is tartozott. A Waberersnél ennél felerészben eltérő folyamatot láthattunk, ugyanis 2017 óta körülbelül ötödölődött az árfolyam, azonban ez esetben ezt nem kísérte a részvények darabszámának emelkedése.

2017. július 6-án, az első kereskedési napon 5125 forinton zárt a cég árfolyama, ez egyben a csúcs beállítását is jelentette. 5199 forintos napon belüli árfolyama mint kiderült, szintén történelmi csúccsá vált. Ekkor még közel 94 ezer darab részvény cserélt gazdát. 2018 márciusáig kicsit csökkent csak az árfolyamon, onnantól kezdve pedig több éves, stabil lejtmenetet láthattunk. A koronavírus járvány legrosszabb tavaszi napjaiban volt, hogy 604 forinton zárt be a részvény, akkor már csak körülbelül tizedannyi forgalom mellett, mint a bevezetéskor. Majdnem a tizedelés is sikerült tehát, kevesebb, mint 3 év leforgása alatt. Azóta 1100-1300 forint körül mozog leginkább a papír, ami még mindig alig több, mint ötöde a bevezetési árnak. Érdemes megvizsgálni az okokat egy viszonylag nagy vállalat ennyire rossz árfolyam alakulása esetén.

Hogyan teljesít a cég?

Forrás:https://bet.hu/newkibdata/128446768/20200806_Second%20quarter%20financial%20report_HU.PDF

Ahogy látható, a vállalat 2020 első félévében ismét veszteséges volt, de ez egyébként több, mint 2 éve levonható konzekvencia a negyedéves gyorsjelentésekkor. Most 14,6 millió euróra rúgott a veszteség, de az árbevétel is harmadával csökkent, illetve a rendszeres EBITDA soron is 27,5 %-os csökkenést láthatunk az előző év hasonló időszakához képest. Önmagában ez még nem lenne kirívó, ugyanis a legtöbb tőzsdén jegyzett cégnél hasonló számokat láthatunk a világjárvány okozta gazdasági krízis következtében-bár a céget a nemzetközi fuvarozás megállása kiemelten érzékenyen érintette. A probléma sokkal inkább az, hogy már 2019-ben is közel 42 millió eurós veszteséget termelt a cég, így nagyon alacsony bázisról esett tovább a Waberers eredményessége.

A cég tulajdonosa több, mint 70 %-ban a Mid Europa Partners holding cége, ők azonban még tavalyi hírek szerint inkább szabadulnának a cégtől; legalábbis a napi.hu akkori információi szerint bőven jelentkeznek vevők a fuvarozással foglalkozó vállalatra, persze nem a piaci értékért. A Waberers jelenlegi piaci kapitalizációja már csak 20 milliárd forint körül ingadozik, de még így is könyvértéke felett van. Ha tervünk van a Wabererssel, akkor kiemelten érdemes figyelnünk a cég esetleg megváltozó tulajdonlására, illetve a koronavírus okozta korlátozásokra is; intő jel, hogy a menedzsment sem számít gyors helyreállásra a szektorban.