2024 december 21

Merre tovább, DAX?

A német tőzsdeindex nagyon sokáig nem volt képes új csúcsra emelkedni a járvány után, erre csak most kerülhetett sor. A vezető amerikai részvényindexek már régóta csúcson, sőt, mostanában inkább csúcsokat csúcsokra halmoznak-ez a helyes kifejezés. A DAX azonban épp nemrég ért csúcsra, és bár tovább emelkedett onnan, azért mégis csak alig 1 %-kal tartózkodik a februári tető felett most is. Ennek oka bár nem teljesen magától értetődő, legalábbis megszokott lehet azok számára, aki követik az Európában leginkább irányadó indexet: a DAX régóta lemaradó az amerikai társaihoz képest, illetve jelenlegi tudásunk szerint a járvány okozta tartósabb gazdasági károk is Európában bukkanhatnak fel erőteljesebben. Mindezek tükrében mi befolyásolhatja a várható mozgást?

Technikai szempontok

www.investing.com

A DAX az új csúcson az emelkedésre fogadók számára rossz hír volt, hogy a klasszikus duplacsúcsos formát követte, és néhány száz ponttal le is fordult az index. Onnan viszont újabb emelkedéssel 14100 fölé emelkedett a német tőzsdeindex árfolyama, majd bár innen is némileg lefordult, továbbra is magas szinten sikerült megtartania magát. a napos MACD nem áll tőle messze, hogy eladási jelzést mutasson ugyanakkor; az ábrán látható 20, illetve 50 napos mozgóátlag is néhány százalékra helyezkedik el, ezek, illetve a a Bollinger-közép támaszt nyújthat az árfolyam számára. Emelkedés esetén a pénteki csúcs, illetve ezzel együtt a felső Bollinger-szalag lehet komolyabb ellenállás. Mivel történelmi csúcsokról beszélünk, nehezebb a technikai elemzés, ugyanis a pozitív irányba már nincsenek szintek, amelyekhez nyúlhatnánk.

Hírek és hangulat

A DAX árfolyamát persze a technikai szempontok inkább csak lekövetik, az általános befektetői hangulat sokkal többet nyomhat a latba legtöbb esetben. A DAX esetében talán érdemesebb még a járvánnyal kapcsolatos híreket is figyelnünk, mivel a német index érzékenyebben reagált a múltban is például egy németországi lezárásra. Az pedig lehet, hogy eljön, legalábbis az emelkedő fertőzésszámok és az új mutánsok megjelenése ebbe az irányba mutat. Az oltási program is kiemelkedően sikeres Európa legerősebb gazdaságában ugyanakkor, ami bizakodásra adhat okot. Mindenesetre egyelőre annak nem látszik jele, hogy az amerikai tőzsdeindexekhez mért lemaradását hamar behozza az index.