2024 december 22

Megszületett a megállapodás a költségvetésről, emelkedik a tőzsde

Megegyezés az EU-ban

Tegnap este hosszas alkudozás után végül a vártnak megfelelően sikerült megállapodásra jutniuk az országok vezetőinek a magyar-lengyel vétó kapcsán. Mint ismeretes, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök kifogásolta az Európai Unió azon tervét, hogy jogállamisági kérdések vizsgálatához kötné a közösség a támogatások kifizetését. Erre válaszul lengette be a két miniszterelnök az uniós költségvetés, valamint a helyreállítási alap megvétózását.

Orbán Viktor az olasz miniszterelnökkel (www.hirben.hu)

Az elmúlt hetek üzengetései után a héten már látszódott, hogy közeleg a megállapodás, egy új német javaslat ugyanis megfelelő lehet minden ország számára. Az alku lényege, hogy a jogállami mechanizmus nem alkalmazható, hacsak nem az Európai Bíróság is jóváhagyja. Ezzel beépült Magyarország és Lengyelország számára a garancia a döntések indokoltságára. Bár ahogy a magyar miniszterelnök fogalmazott, a nemzeti parlamentek ratifikációja még hátravan, vélhetően azáltál, hogy az EU állam- és kormányfői megszavazták a javaslatot, elhárulnak az akadályok a költségvetés életbe lépésétől.

Tőzsdei reakciók

A megállapodás közelségére még tegnap nagyot rallyzott a magyar tőzsde, leginkább az OTP és a Mol részvények árfolyama állt emelkedő pályára. A bankrészvény árfolyama a 13000 forintos szintet ostromolja, már át is tudta törni, míg a Mol tegnap a 2100 forintnál található ellenállását győzte le, és ma már 2150 forint közelében is járt az olajipari multi részvényeinek jegyzése. A forint is komoly erősödésbe kezdett, a befektetők bizalma visszatérni látszik a magyar deviza felé; a 360-as szintet jócskán elhagyta már az árfolyam.

 A magyar eszközök szempontjából persze most is kiemelt fontossággal bír a járványügyi helyzet, a stabilan magas fertőzésszám valószínűleg még jó ideig nem enged teret a lazításoknak. Ugyanakkor nem elhanyagolható az sem, hogy a vakcina közeledtével egyre kevesebb riadalmat okoz a tőkepiacokon a masszívan romló járványhelyzet; főleg, hogy ahogy korábbi cikkünkben utaltunk rá, a második hullám korlátozásai már jóval gazdaságkímélőbbek, mint azt tavasszal megszokhattuk.

www.euronews.com