2024 december 22

Megszoktuk a koronavírust?

Ha a januári, első híreket nézzük, akkor körülbelül 9 hónapja, ha az európai berobbanást, akkor körülbelül 8 hónapja az életünk része a koronavírus és annak hatásai. Tavasszal emlékezhetünk, hogy alig mozdulhattunk ki otthonainkból, és érzékelhető volt a félelem az emberekben, mert valami ismeretlennel álltunk szemben. Mostanában pedig többszörösen, 5-6-szor annyi regisztrált új beteg van naponta például Magyarországon, illetve a halálozások száma is már sajnos stabilan a tavaszi rekord felett van. Mégsem tapasztalható igazán félelem, illetve korlátozásból sincsen túl sok.

A tőzsdékre nézve is hasonló képet láthatunk: márciusban napi néhány tízezer fertőzésnél világszinten akkora tőzsdei zuhanások, hogy fel kell függeszteni a kereskedést, néhány nap alatt több év emelkedését nullázták le a vezető részvényindexek. Most pedig, napi stabilan 300 ezer fertőzöttnél, több ezer halottnál, illetve a tavaszi negatív rekordok többszörös megdöntésekor a tőzsdék februári csúcsaik közelében, vagy attól nem messze járnak.

A koronavírus tehát a tőzsdék életének is a részévé vált, megszokták. Kérdés azonban, hogy mennyire lehet megszokni, ha újra korlátozások lesznek: Szlovákiában a hétvégén az iskolák bezárásáról döntöttek, illetve egyre több nyugat-európai ország kapcsán is közeledő szigorításokról hallani. Vélhetőleg Magyarország sem lesz kivétel ebből a szempontból, ha a téli időszakhoz közeledve a mostanihoz hasonló ütemben durvul a járvány. A befektetők számára persze a kérdés úgy tevődik fel: a tavasz óta tartó emelkedésből legnagyobb részt kimaradó BUX és komponensei egy újabb, járványhelyzet és korlátozó intézkedések által indukált esésből is kimarad? Ha igen, akkor lehetséges, hogy megköszönjük még, hogy az emelkedésben sem vettünk részt; ha viszont lekövetünk egy esetleges nyugati esést, akkor sok éve nem látott árfolyamokat is láthatunk a Budapesti Értéktőzsdén.