
Manipulált inflációval csúsztak be? – Súlyos vádak a bolgár euróbevezetés körül
Brüsszeli döntés, utcai tiltakozás, titokzatos árleszállítás – Bulgária eurócsatlakozása körül egyre több a kérdőjel. A friss leleplezés szerint a kormány mesterségesen csökkentette az inflációt, hogy megfeleljen az eurózónába lépés feltételeinek.

Túl szép, hogy igaz legyen? Manipulált inflációs adatokkal készülhetett Bulgária az euró bevezetésére?
Miközben Brüsszel ünnepelte, hogy Bulgária teljesítette az euróövezeti csatlakozás feltételeit, a háttérben komoly vádak láttak napvilágot. A kormány államilag meghatározott árak drasztikus csökkentésével manipulálhatta az inflációs adatokat– A Politico cikke szerint ezzel sikerült csak belül maradniuk az uniós kritériumokon.
Áprilisban például rejtélyes módon 82,8 százalékkal csökkentették a kórházi kezelések napi díját, amit még az állami televízió műsorvezetői is megdöbbenve kommentáltak. Nem sokkal később a postai és vasúti díjakat is mérsékelték, ezzel 1,2 százalékponttal lenyomva a hivatalos inflációs mutatót.
Az egészségügy a fő tényező, a vasúti viteldíjakat is több mint 9 százalékkal csökkentették, a postaköltségeket pedig majdnem ugyanennyivel. Az államilag meghatározott árak csökkentése hozzájárult ahhoz, hogy a harmonizált fogyasztói árindex [HICP]
áprilisban 1,2 százalékponttal csökkenjen a márciusihoz képest, így Bulgária a kívánt határértékeken belül maradt.
Tüntetések és kételyek közepette jött a Brüsszeltől a zöld lámpa
Június 4-én az Európai Központi Bank konvergencia jelentése kimondta, hogy Bulgária teljesítette a feltételeket. Ugyanekkor azonban több tízezren tüntettek Szófiában, mert a bolgárok többsége továbbra is elutasítja az euró bevezetését. Az Eurobarometer felmérése szerint csak 43 százalék támogatja, míg 50 százalék ellenzi az euróra történő áttérést.
A kritikák szerint a kormány nem valós gazdasági teljesítménnyel, hanem statisztikai trükkökkel érte el a kívánt inflációs szintet.
„Erős a valószínűsége, hogy az inflációs adatokat manipulálták, amennyire csak tudták.”– fogalmazott Steve Hanke, a Johns Hopkins Egyetem professzora, aki korábban tanácsadóként dolgozott Bulgáriában 1997 és 2002 között. A tapasztalat szerint Bulgária euróövezetbe lépése erősen machinált és a szakértő nem bízna a most közzétett inflációs adatokban.
Miért akarja Bulgária az eurót? Politikai és stratégiai válaszok a háttérben
Elemzők szerint az eurózónához való csatlakozás nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is sikerkommunikációként tálalható. Brüsszelnek és a bolgár kormánynak is szüksége lehet egy pozitív történetre. A háttérben pedig már most nagy beruházásokat ígérő földközi-tengeri stratégia készül. Ez Bulgáriát és Romániát EU-s keleti határállamként a geopolitikai szállítási csomóponttá teheti.
Ahhoz, hogy a bolgár infláció elérje az egységes valuta konvergenciájának kritériumait, az ország inflációja 1, 5 százalékponton belül kell lennie. Amely a három legalacsonyabb inflációs rátával rendelkező uniós ország átlagához képest alacsonyabb.
Minden jel arra utal, hogy jövőre, január elsején bevezetik az eurót
Hiába a társadalmi ellenállás és a leleplező riportok, a hivatalos döntéshozatal folytatódik. A következő hetekben várhatóan meghatározzák a leva és az euró átváltási árfolyamát, és ezzel megnyílhat az út a 2026-os csatlakozás felé. Brüsszel Bulgáriát régóta az euróövezeti tagság erős esélyesének tekinti. Ezt a szigorú költségvetése és az euróhoz kötött valutája miatt gondolják.
„A bolgár infláció 2025-ös emelkedése átmeneti jellegű, és főként a 2025 januárjában bekövetkezett adó- és szabályozott áremeléseket tükrözi, amelyeket részben ellensúlyozott az áprilisi kórházi díjcsökkentés” – említette a helyzetről az Európai Bizottság.
Összességében Bulgária hivatalos HICP-infláció bejelentése szerint a 2025. áprilisi átlagos infláció 2,7 százalék volt a 2024. május és 2025. április közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Ágazati lebontásban az egészségügyi szolgáltatások árai minden más kategóriánál jobban, 11,5 százalékkal csökkentek.
Címlapkép forrása: Pixabay
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.