2024 december 22

Egy alelnöki vitával közelebb a választásokhoz

Ez a vita már sokkal színvonalasabb, és szakmailag is magasabb szinten volt, mint a Trump és Biden által lefolytatott, közfelháborodást keltő színjáték. Pence többször megjegyezte, hogy megtiszteltetés neki egy színpadon állni a demokraták alelnök jelöltjével, illetve a republikánus jelölt dicsérte Harris korábbi szakmai munkáit. 

Összességében Pence egy sokkal nyugodtabb kommunikációs stílusban folytatta le a vitát, elmaradtak a folyamatos közbeszólások, és a hangulat sem volt olyan feszült, mint a múlt héten. A tiszteletadás természetesen kölcsönös volt, és Kamala Harris sem szólt gyakran közbe, és nem sértegette a jelenleg regnáló alelnököt, mint tette azt korábban Biden Trumppal szemben.

Hogyan hatott a választásokra a tegnapi vita?

Arról már korábban írtunk, hogy milyen hatásra lenne a piacra egy esetleges Biden győzelem, azt a cikket itt tudják elolvasni. 

Röviden azt lehet mondani, hogy a tegnap este győztese egyértelműen a demokraták voltak. Hiába vitte végig tökéletesen a vitát Pence, Kamala Harris nem hibázott, és ez volt a fontos neki. Biden, a felmérések szerint, nagy előnyben van Trumphoz képest, és ezt az előnyt nem tudta ledolgozni a republikánus alelnök, mivel nem folytathatott túl agresszív kommunikációt, a múlt héten kialakult kaotikus vita miatt.

A jövő héten egy újabb Trump-Biden vitát figyelhetünk meg. Nagy valószínűséggel a felek oda fognak figyelni arra, hogy ne ismétlődjön meg a múltheti incidens, azonban ezzel egy időben Trumpnak arra is figyelni kell, hogy felülmúlja ellenfelét, ami nem lesz könnyű, ha Biden folytatja azt a kommunikációs formát, amit láthattunk tőle.

Ekkor viszont a piacnak fel kell készülnie arra, hogy jöhetnek a magasabb adók, és ezzel egy időben a tech cégek várható visszaesése, amit a piac esésével járna.