2024 december 04

Csökken a kamatfelár a prémium magyar állampapíron

Az Államadósság Kezelő Központ a napokban közölte, hogy az újonnan megvásárolható, 5 éves lejáratú Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatfelára az eddigi 1,4 %-ról 1,25 %-ra csökken. Január 19-től már csak az új kamatozású papírokból vásárolhatunk. Mennyivel csökkenti ez az állampapír vonzerejét?

PMÁP vagy MÁP+?

A Prémium Magyar Állampapír kifejezetten kedvelt volt a lakosság körében is, egészen addig, amíg 2019-ben meg nem jelent az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő MÁP+, azaz Magyar Állampapír Plusz. A szuperállampapírnak is nevezett kötvény a futamidő alatt, ha az újra befektetéstől eltekintünk, 4,95 %-os átlagos éves hozammal kecsegtet. Ez ráadásul fix, adómentes, és államilag garantált. Utóbbi két tényező persze a PMÁP-ra is igaz, előbbi már nem. A Prémium Állampapírok esetében a KSH által közölt inflációs adatokhoz hozzáadott kamatfelár adja ki a végső kamat értékét.

A népszerűbb jobb?

Sokszor felmerülő gondolat, hogy az állam a szuperállampapír felé szeretné terelni a lakosságot. Bizonyíték lehet erre, hogy jóval kedvezőtlenebb feltételek mellett lehet visszaváltani lejárat előtt a prémium papírokat, mint a MÁP+-ot. (Lejárat végéig való tartás esetén persze ez nem felmerülő szempont).Ennek oka persze logikusan az lehet, hogy az államnak ez olcsóbb finanszírozást jelent; ebben az esetben viszont éppen a kevésbé propagált állampapírból érdemes vásárolnunk, hiszen ez esetben amivel az állam rosszul jár (magasabb kamat), az nekünk jó.

MÁP+-vehetünk a Postán is (www.mfor.hu)

Fontos azonban tudni, hogy az érzékelt infláció (amit magasnak érzünk) nem feltétlenül vág egybe a KSH által közöltekkel. Ennek oka a különböző fogyasztói kosár, illetve, hogy a drágább, de ritkán vásárolt termékek is benne vannak az indexben. Pedig TV-t nyilvánvalóan nem veszünk minden nap, ezért a gyümölcsárakból következtetünk az inflációra inkább. Innentől viszont 3,7 %-os infláció mellett ugyanannyi a hozama a két papírnak; persze ennek 5 éven keresztül fenn is kell maradnia, hogy beérje a szuperállampapírt. Látható, hogy ez nem könnyű, így egyáltalán nem biztos, hogy feltétlenül a kevésbé reklámozott papírral járunk jól. Jó döntés lehet ugyanakkor a diverzifikáció is, így egy átlaghozamot hozhatunk ki a kétféle papírra vonatkozóan.

www.akk.hu