2024 október 26

BörzeZárás 2024 Október 25. – OTP húzta a BUX-ot

Budapest, 2024. október 25., péntek (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 548,49 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 74 263,78 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező a nemzetközi hangulat, de a BUX felül tudta teljesíteni a legtöbb vezető európai tőzsdeindexet, ami elsősorban az OTP emelkedésének köszönhető. A bankpapír árfolyama jelentősen erősödött a hét utolsó kereskedési napján. Új, vállalatspecifikus hír nem érkezett, az emelkedés oka az lehet, hogy fontos technikai szinteket lépett át a részvény – jelezte a szakértő.

A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2620 forintra erősödött, 866,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,76 százalékkal 19 030 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,74 százalékkal 1078 forintra csökkent, forgalma 86,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 900 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6831,56 ponton zárt pénteken, ez 44,94 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.