2024 október 05

Az ételeket kizárólag NÉBIH által bevizsgált termékekbe szabad csomagolni!

Az ételek csomagolásához olyan csomagolóanyagot szabad használni, melyet speciálisan erre a célra gyártottak és abból semmiféle káros, vagy egészséget károsító anyag nem kerülhet bele az ételbe, vagyis közvetetten az emberi szervezetbe. Ahhoz, hogy ez minden esetben így legyen, az összes forgalmazott terméknek szigorú előírásoknak kell megfelelnie melyet utólag is ellenőriznek, így téve még biztonságosabbá a hazai élelmiszeripart.

Hogyan történik az ellenőrzés?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a piacra lépés előtt, valamint utána is folyamatosan teszteli a csomagolóanyagokat. Az indepack.hu termékei között kizárólag olyan csomagolóanyagokat találhatunk, melyek NÉBIH-engedéllyel rendelkeznek, emellett pedig az utólagos tesztelések során is minden egyes alkalommal megfeleltek a vizsgálatokon.

A NÉBIH központi laboratóriumában történik a tesztelés speciális körülmények között, mégpedig úgy, hogy az adott csomagolóanyagnál a rendeltetésének megfelelő vizsgálati körülményeket teremtenek, és így mérik meg, hogy történt-e bármilyen károsanyag-kibocsátás.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha egy papírpoharat tesztelnek, melyet forró italokhoz árusítanak, akkor a terméket olyan körülményeknek teszik ki, melyek a felhasználás során is érik, tehát forró, 80 Celsius-fokos folyadékot tesznek bele. Ezután megmérik, hogy került-e be a folyadékba bármilyen anyag is a pohárból, és ha nem, akkor megfelelőnek nyilvánítják.

A hideg ételekhez való PLA tálakat savas kémhatásnak teszik ki, mivel egy szósz általában savas kémhatású, így ebben a közegben használják. Ezután szintén megvizsgálják azt, hogy oldódott-e ki bármilyen alkotórész a tálból, és ha nem, akkor szintén megkapja a forgalmazási engedélyt.

A műanyag edények is azt a behatást kapják, amelyre gyártották őket, így a forró ételekhez való elviteles dobozok esetében forró közegnek teszik ki a termékeket, és mérik, hogy történik-e bármiféle változás a struktúrájukban és az anyagösszetételükben.

Mely termékek kapnak forgalmazási engedélyt?

Minden olyan termék, melyet a NÉBIH bevizsgált, és ennek során megfelelt a használatra, egy forgalmazási engedélyt kap, mely azt bizonyítja, hogy az adott csomagolóanyag használata biztonságos. Így tehát egyáltalán nem kell azon aggódni, hogy rendeltetésszerű használat esetén el fog deformálódni a doboz, pohár, vagy káros anyagok szabadulnak fel belőle, netalán kerülnek bele az ételbe.

Emellett a NÉBIH utánkövetéses vizsgálatot is végez, vagyis az engedéllyel rendelkező termékekből is folyamatosan mintát vesz és újra bevizsgálja azokat, így teszi maximálissá az emberi egészség védelmét. Az ételcsomagolásra tehát csak kifejezetten ételek számára készült csomagolást szabad használni, hiszen ezek szigorúan ellenőrizve vannak.

A NÉBIH célja a maximális élelmiszerbiztonság biztosítása az élelmiszer előállításától kezdve a fogyasztásig. Ezáltal hazánkban az élelmiszerlánc minden szakasza szigorú ellenőrzés alatt van, így a fogyasztók biztonsága garantált.