2024 április 19

AKKO Invest – split, jöhet a huszonöt forintos részvény

Ez utóbbi célja, hogy a részvények forgalma növekedjen a Budapesti Értéktőzsdén. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Standard kategóriájában jegyzett AKKO Invest Nyrt. (korábbi
nevén Plotinus Nyrt.) rendkívüli közgyűlése része a vállalat átalakulási folyamatának, mely az év elején indult meg azzal a céllal, hogy az AKKO megvalósíthassa a jelenleg még kialakítás alatt álló új stratégiáját. Az Igazgatóság jelenleg a társaság új
stratégiájának véglegesítésére fókuszál, de ezzel összefüggésben szükségesnek tartotta a testület kibővítésének lehetőségét biztosítani a részvényesek számára.

A részvényesek úgy határoztak, hogy az eddigi 5 helyett a jövőben 6 fő irányíthatja a jelenleg vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat munkáját, és alakíthatja ki a társaság stratégiáját. Az új Igazgatósági tag (dr. Ecsedi Letícia) határozatlan időre történő megválasztása mellett a közgyűlésen határoztak az AKKO részvények névértékének 1600 forintról 25 forint/darabra csökkentéséről is (split). A döntés értelmében arányosan változik (521.175 darabról 33.355.200 darabra emelkedik) a részvények darabszáma, de az AKKO alaptőkéjének összege és a részvényekhez kapcsolódó egyéb jogok változatlanok maradnak. A split hátterében az áll, hogy növekedjen a vállalat részvényeinek tőzsdei forgalma és likviditása, mely – más egyéb feltételek teljesítése mellett – szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi Standardból a BÉT Prémium kategóriájába és a BUX-indexbe is bekerülhessenek az AKKO részvények.

Az új Igazgatósági tag, dr. Ecsedi Letícia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és
Államtudományi Karának jogász szakán szerzett diplomát. Szakmai karrierjét a White & Case LLP-nél kezdte, ahol Londonban és Budapesten erősítette a jogi iroda Banking & Finance területét. A jogi szakvizsga megszerzését követően az Ecsedi & Ács Ügyvédi Iroda partner tagja volt, ahol főterülete az ingatlanhasznosítás és ingatlankezelés profilú, valamint hitelintézeti ügyfelek kiszolgálásával kapcsolatos komplex szolgáltatások nyújtása volt. 2016-ban csatlakozott a dr. Liszkai Ügyvédi Irodához, ahol ingatlanbefektetési alapok, hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások, hazai és külföldi vállalati ügyfelek részére nyújt szolgáltatást ingatlanjogi, pénzügyiés gazdasági területen.

Prutkay Zoltán, az AKKO Invest vezérigazgatója a döntésekkel összefüggésben elmondta, hogy a vállalatnak intenzív növekedési tervei vannak, befektetéseivel értéket kíván teremteni
részvényeseinek, amit az AKKO a továbbiakban is a tőkepiac nyújtotta eszközök igénybevételével kíván megvalósítani. Ezt a munkát, illetve célt támogatja a jövőben a megválasztott új igazgatósági tag, valamint a részvények névértékének változása is. A névérték változás időpontjáról a társasága későbbiekben külön tájékoztatást ad.