2024 március 29

Kilátástalan helyzetben az élelmiszerárak

Ahogy az infláció emelkedik az egész világon, az országok vezetőségei arra törekszenek, hogy az élelmiszereket és az energiaárakat megfizethetőbbé tegyék, mivel az emberek egyre inkább tiltakoznak a szárnyaló megélhetési költségek miatt. Az erre adott egyik válasz az élelmiszer-export tilalmak voltak, amelyek célja a belföldi árak és a termékek védelme. Ez azonban csak tovább rontja a helyzetet. Amikor Indonézia áprilisban egy hónapra blokkolta az olaj exportját, az árak legalább 200 százalékkal megugrottak. Az orosz háború okozta zavarok az ellátási láncokban tovább emelték a már amúgy is magas árakat.

(www.shutterstock.com)

A vállalkozók számára az előállításhoz szükséges alapanyagok növekvő költsége áremelésre késztette őket. A fogyasztók számára ez azt jelentette, hogy többet fizetnek az azonos vagy alacsonyabb minőségű élelmiszerekért. Ezzel természetesen a fogyasztási hajlandóság romlásnak indult. A gazdaságok fejlődése leállhat és sokan a recessziótól tartanak. Ennek bekövetkezése a kereslet radikális csökkenésével járna például az energiaszektorban is, ahol az olaj árát a recessziós félelmek erősen befolyásolják. Kínálati hiány van a piacon, azonban az árak csökkennek, hiszen egyre nagyobb aggodalmak övezik a gazdaságok fejlődését, így az olajkereslet is szignifikánsan csökkenne.

A feltörekvő gazdaságokban még ennél is rosszabb a helyzet

Capital Economics szerint a feltörekvő gazdaságokban az élelmiszerárak idén közel 14 százalékot, a fejlett gazdaságokban pedig több mint 7 százalékot emelkedtek. Azokban az országokban, ahol az emberek jövedelmük legalább egyharmadát vagy annál többet költik élelmiszerre, az árak bármilyen hirtelen emelkedése válsághoz vezethet. A Capital Economics előrejelzése szerint a fejlett gazdaságok háztartásai havonta további 7 milliárd dollárral fognak többet költeni élelmiszerekre és italokra ebben az évben, a magas infláció miatt.

(www.shutterstock.com)

A helyzet különösen szörnyű Szudán számára, ahol az infláció várhatóan ebben az évben 245 százalékot is el fogja érni, és Iránban, ahol az árak 300 százalékkal emelkedtek a csirke, a tojás és a tej esetében a májusi hónapban.

Forrás: voanews.com

Címlapkép: Shutterstock