Hatalmas adósságban az ingatlanfejlesztő óriás

A befektetők között pánik uralkodott el, a szakértők pedig az ajtón kopogtató kudarcra és összeomlásra figyelmeztetnek. Kína hatósága nem hajlandó az olyan adóssággal rendelkező óriáscégeken, mint az Evergrande segíteni, ezzel is próbálják ösztönözni a kockázatos befektetések elkerülését. Nem egyszer előfordult már viszont, hogy egyes cégek olyan nagyságokba nőnek, hogy egy potenciális összeomlás megrendíthetné az adott ország egész gazdaságát. Kínában ilyen az Evergrande, amely a világ egyik legnagyobb adósságában levő vállalat. Nem meglepő tehát, hogy életfenntartó segítségre támaszkodott már hónapok óta. Az elmúlt hetekben rengeteg rossz hír vetődött fel róluk, amely felgyorsította azt a folyamatot, amelyet a szakértők már így is elkerülhetetlennek tekintettek, a kudarcot. A vállalat több, mint 300 milliárd dolláros adóssággal rendelkezik, több száz befejezetlen projekttel és a szállítók is egyre dühösebbek. A cég még a rég befizetendő számlákat is befejezetlen ingatlanok átadásával próbálta fedezni. Úgyhogy most minden szem a szabályozó hatóságokra helyeződik, akik azt ígérték, hogy megtisztítják a vállalati szektort az által, hogy az ilyen cégeket, akik ekkora adósságokat halmoztak fel maguknak hagyják összeesni, ezzel is azt remélve, hogy jó példát állítanak a többi vállalat számára. Tehát ezzel próbálják ösztönözni őket a kockázatok minimalizálására.

Sikeres vállalatból a csőd szélére-Az Evergrande 10 éves életútja

Egy évtizeddel ezelőtt élte virágkorát az 1996-ban alapított cég. Palackozott vizet árult, Kína legjobb profi futballcsapatának tulajdonosa volt és még sertéstenyésztéssel is foglalkozott. Olyan nagy lett, hogy még elektromos autókkal is elkezdett foglalkozni, amelyre van külön egysége, bár a tömegtermelés itt is késleltetve lett. A cég ott volt Kína ingatlan robbanásánál, amely urbanizálta az ország nagy részét, és azt eredményezte, hogy a háztartások vagyonának közel háromnegyede lakásba volt kötve. Így került egy olyan gazdaság középpontjába az Evergrande, amely az ingatlanpiacra támaszkodott a gyors növekedés elérése érdekében.

Milliárdos alapítója Xu Jiayin, aki a Chinese People’s Political Consultative Conference tagja, amely egy politikailag jó kapcsolatokkal rendelkező tanácsadókból álló elit csoport. Ez valószínűleg nagyobb bizalmat adott a hitelezőknek, hogy az Evergrande-nak továbbra is pénzt kölcsönözzenek, és új vállalkozásokká nője ki magát. Ez a bizalom eltartott egészen addig amíg már a vállalatnak több adóssága nem volt, mint amit vissza tudott volna fizetni. Ma már perek sorozata sújtja nap mint nap a vállalatot a lakásvásárlók részéről, akik még mindig várják a részben kifizetett lakások befejezését. A hitelezők és szállítók közül is néhányan fel is függesztették az építését az Evergrande projekteknek.

Padlón vannak az Evergrande részvények (www.Investing.com)

Hogyan hatna az Evergrande kudarca Kína gazdaságára?

Peking részéről nagy lesz a kísértés, hogy ne lépjen közbe, azonban számításba kell venni azokat a szállítókat, befektetőket, lakástulajdonosokat, akik szintén óriásit vesztenek, ha az Evergrande teljesen összeomlik. Számuk milliós nagyságú lenne. Azonban az, hogy egy ekkora adósságokkal rendelkező vállalatóriás továbbra is hosszú hónapokon keresztül tudott kapni támogatást befektetőktől az azért lehet mert azzal számoltak, hogy majd Peking úgyis közbelép, ha nagy a baj. Ezzel kapcsolatban egy ideig igazuk is volt. Azonban az elmúlt pár évben nagy hajlamosságot mutatnak az ilyen vállalatok cserben hagyására, annak reményében, hogy az adósság uralmát sikerül csökkenteni az országban. A központi bank által indított kampány, amely az ingatlanadósság megszüntetésére irányul és a bankszektort hivatott megvédeni a problémás fejlesztőktől, arra hivatott, hogy az Evergrande kudarc kisebb hatással legyen Kínára. Azonban a valóság sokkal komplikáltabb lehet. Ha a pánik eluralkodik a befektetők és a lakásvásárlók közt akkor az átterjedhet az ingatlanpiacra is. Ez kihat a háztartások bizalmára és a vagyonára. Szintén felrázhatja a globális pénzügyi piacokat, ami megnehezítheti, hogy a kínai vállalatok továbbra is külföldi befektetésekkel finanszírozzák a vállalkozásaikat. Chen Zhiwu, a Hongkongi Egyetem pénzügyi professzora szerint a kudarc az egész gazdaság számára hitelválságot eredményezhet, mivel a pénzügyi intézmények kockázatkerülőbbé válnak. Nem mindenki ilyen negatív, Bruce Pang, a China Renaissance Securities közgazdásza szerint a kudarc segíthet abban, hogy egy egészségesebb gazdaságot lehessen később felépíteni a jövőben.