2024 április 19

Oroszország újra gazdasági fegyverét használja

Nem csak Európa használja ki gazdasági erejét arra, hogy tönkre tegye ellenfelét. A rengeteg szankció után, amit a nyugat bevezetett az orosz gazdaság megtörésére, most keletről érkezik a válasz. Várható volt, hogy a gáz- és olajszállításokkal próbálja majd megszorongatni Putyin Európát. Ez az unió gyenge pontja, hiszen már sok éve nagyban függ az orosz energiaexporttól. Bár a blokk az Egyesült Államokat követve, embargót vezetett be azzal az ígérettel, hogy fokozatosan az év végéig az energiaimport nagy részét ki iktatja. Ezt a tervet most Putyinék felgyorsítják, nehéz helyzetbe hozva Európát. A blokknak nagyon fontos, hogy a mostani telet túléljék, és sikeresen feltöltsék a tárolóikat. Ez most napról napra nehezebb az alacsony szabad kínálat miatt. Azon felül, hogy az árak egyre magasabbra kerülnek, hiszen a maradék kínálatot annak adják, akik többet fizetnek érte, most még az idővel is versenyt kell futni. A globális piacok nagy figyelemmel kísérik a történteket.

(www.shutterstock.com)

Oroszország visszavág, kérdéses az Északi Áramlat 1 vezeték újraindítása

Miközben a gázáramlás újraindítására az Északi Áramlat 1 vezetéken keresztül a tervek szerint július 21-én, a karbantartást után került volna sor, most a Gazprom elárulta, hogy nagyobb erők miatt ez nem biztos, hogy meg fog valósulni. A hivatalos jelentésben az orosz állami vállalat kijelentette, hogy hogy „rendkívüli” körülmények miatt nem garantálja a gázvezeték időbeni újraindítását. A levél további félelmet keltett Európában, hogy Moszkva nem indítja újra a csővezetéket a karbantartási időszak végén, megtorlásként az Oroszországgal szemben kiszabott szankciók miatt. Ezzel olyan energiakrízis bekövetkezését is kockáztatva, amely recesszióba taszíthatja Európát. A vis major egy olyan záradék az üzleti szerződésekben, amely meghatározza azokat a szélsőséges körülményeket, amik mentesítik a feleket jogi kötelezettségeik alól. A nyilatkozat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Gazprom leállítja a szállításokat, inkább azt, hogy nem tehető felelőssé, ha nem teljesíti a szerződési feltételeket. A vállalat egyelőre nem válaszolt a Reuters megkeresésére. Egyelőre a 21-én véget érő karbantartási időszak van érvényben, úgyhogy várni kell csütörtökig majd a fejleményekre.

(www.shutterstock.com)

Forrás: reuters.com

Címlapkép forrása: Shutterstock