A Bank Of England 33 éve nem készült akkora kamatemelésre, mint a most csütörtöki. Azonban az elemzők szerint, még ez is kevésnek bizonyulhat.

A héten két fontos jegybanki ülésre figyel a piac. Az egyik az amerikai Fed, a másik a Bank of England kamatdöntő ülése.

Az Egyesült Királyság inflációja 40 éves rekordot döntött meg 10,1 százalékkal. A piac egy régen nem látott 75 bázispontos alapkamat emelésre készül. A jegybank sorozatban nyolcadik emelése azonban aggodalomra ad okot, hiszen a számok egy lassuló és recesszióba forduló gazdaságot mutatnak.

Bank of England épülete

A Goldman Sachs közgazdászai hétfőn csökkentették a 2023-as gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseiket. Emellett egy megosztó szavazásra számítanak a jegybank csütörtöki ülésén. Ahogy Amerikának, úgy Angliának is figyelnie kell a túlzott kamatemelésre, hiszen a túlzott alapkamat egy nagyobb recessziót eredményezhet. A közgazdászok abban reménykednek, hogy a lassuló gazdasági növekedés és a fiskális politika jelentős elmozdulása, enyhíti az agresszív fellépésre irányuló törekvéseket.

Az új miniszterelnök Rishi Sunak eltörölte az elődje Liz Truss fiskális politikájának középpontjában álló adócsökkentést. Ez a lépés helyre állította a fiskális és monetáris politikai irányt, ezzel egy stabilabb gazdasági környezetet teremtve.

Ez a politikai rendőrkanyar enyhítette a piaci feszültségeket és várhatóan visszafogja a jegybank kamatemelési szándékát – emelte ki több brit közgazdász.

Goldman Sachs elemzői a csökkentett 2023-as GDP előrejelzés mellett kiemelték, hogy amennyiben ez a terv marad, a lakosság alacsonyabb energiaköltség támogatásra számíthat.

A túlzott emelés kockázata

A Deutsche Bank vezető brit közgazdásza Sanjay Raja kiemelte, hogy van egy határ, melyet nem szabad átlépni. Az alapkamat 5 százalékra emelése – amire a piac is számít – már egy szignifikánsan nagyobb terhet fog kiróni a lakosságra és az egyébként is problémákkal küszködő vállalkozásokra.

Deutsche Bank Fiók

Arra számítunk, hogy az MPC, beleértve a kormányzót is, hangsúlyozni fogja, hogy bár a Bank továbbra is teljes mértékben elkötelezett a túlzott infláció leküzdése mellett, meg fogja próbálni elkerülni a túlzott kamatkorrekciót, amely tovább hátráltatná a gazdaságot a korábbi pandémiás szinthez képest – hangsúlyozta Raja.

A font reakciója

A font rekord alacsony árfolyamra süllyedt a dollárral szemben, a Liz Truss féle politikai és gazdasági kavalkád után. Ezt a csökkenést megállította Sunaknak a gazdasági közbelépése.

A font egy nagymértékű short nyomás alatt van, a kamatemelés pedig kicsi eséllyel változtat ezen a tényen. Emiatt mi egy negatív irányt jósolunk a fontnak a közeljövőben – mondták hétfői közleményükben Franciaország hitelstratégiái.

Forrás: www.cnbc.com