44 milliárd dollárjába került, de Musk megszerezte a Twitter irányítását

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk, az amerikai média szerint befejezte Twitter megvásárlását. A beszámolók szerint számos felsővezető, köztük a vezérigazgató, Parag Agrawal menesztése is megtörtént. A Twitter központjából csütörtök este kísérték őt ki, írta meg a Reuters. Az üzlet lezárása több hónapnyi jogi küzdelemnek vetett véget, de kérdéseket vetett fel a platform jövőbeli irányával kapcsolatban. Ned Segal pénzügyi igazgató, valamint a cég legfontosabb jogi és politikai ügyvezetője, Vijaya Gadde szintén távozik az amerikai médiajelentések szerint. Musk nagyon kritikus volt a Twitter irányításával, nem tetszett neki a platform moderálási politikája, valamint azzal vádolta őket, hogy félrevezető információkat szolgáltattak a cég felhasználóinak számáról. A váltás azonban valami teljesen újat hozhat, ami a szólásszabadságot illeti. A milliárdos olyan megjegyzéseket is tett, amely sok embert nagy meglepetésként ért. Több letiltott felhasználó számára újra nyitná a kapukat, ezzel bebiztosítva a szólásszabadságukat.

(www.shutterstock.com)

Donald Trump egyike lehet azon letiltott felhasználóknak, akit Musk felszabadít

A volt amerikai elnököt még 2021 januárjában tiltotta le a Twitter, a Facebook és az Instagram is. Szerintük az elnök több üzenetében is erőszakra bátorította a híveit, és arra buzdította őket, hogy Capitoliumhoz vonuljanak. Attól tartottak, hogy további erőszakot szülhet Trump tevékenysége. Musk már akkoriban sem értett egyet a letiltással. Elnöksége alatt Trump a belpolitikai üzeneteinek nagy részét ezen platformon osztotta meg, illetve a külpolitika is kezdett egyre jobban erre húzódni. Ezt többen is kritizálták, azonban ő mindezt annyival hárította, hogy a Twitter nyerte meg neki az elnöki széket, ezért nem hagyja el a felületet.

(www.shutterstock.com)

„Annak érdekében, hogy országunk ismét sikeres, biztonságos és dicsőséges legyen, valószínűleg újra kell majd indulnom a választásokon,” jelentette ki pár napja Donald Trump. Vajon újra segítségére lehet a Twitter?

Egyelőre nem világos, hogy a felső vezetők távozása milyen mértékben indikálja majd a vállalati szintű leépítéseket, azonban egyes riportokban a munkavállalók 75 százalékának munkavesztéséről is szó esett. Ezek a jelentések azonban a szakértők szerint eléggé pontatlanok.

Forrás: forbes.hu; bbc.com; katiecouric.com

Címlapkép: Shutterstock