2024 április 16

Szabad az út a részvényfelaprózás felé a Tesla számára

A Tesla először még márciusban harangozta be, hogy újabb, 3:1 arányú részvényfelaprózásra készülne. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek júniusban benyújtott bejelentés alapján a Tesla az augusztus 4-ei éves rendes közgyűlésen az engedélyezett törzsrészvények számának növelését fogja kérni a részvényesektől, a stock split ténylegesen csak azután válik lehetségessé, ha a részvényesek azt jóvá hagyták.

A tegnapi közgyűlésen sikerrel járt a Tesla törekvése, a részvényesek elfogadták törzsrészvények számának növelésére vonatkozó kérelmet, ezzel hivatalosan is lehetségessé válik a korábban bejelentett 3:1 arányú részvényfelaprózás.

Elon Musk vezérigazgató tegnap elmondta, hogy ez lenne a második stock split 2 éven belül, a részvényfelaprózás magasabb rugalmasságot biztosítana, valamint toborzási eszközként is szolgálna, az új befektetők szívesebben vásárolnak „alacsonyabb” árfolyamok mellett. A Tesla utoljára 2020 augusztusában hajtott végre 5:1 arányú részvény felaprózást. A csütörtöki kereskedési napot 925.9 dolláron zárta a Tesla, ezzel még az idei év első felében látott gyengélkedés ellenére is 31 százalékkal magasabban jegyzik az EV gyártás úttörőjét, mint 2020 augusztusában.

Május 24-ei 620.5 dolláros lokális mélypontjáról élesen felpattant a részvény árfolyama, durván 50 százalékos rallyt figyelhettünk meg a Tesla árfolyamában. 2022-ben azonban továbbra is 12.38 százalékos mínuszban van a papír.

Elon Musk a Tesla céljairól is beszélt, az autógyártó arra törekszik, hogy éves szinten akár 20 millió elektromos autó legyártására is képes legyen. A vezérigazgató szerint ehhez új gyártóegységek építésre is szükség lesz, a legújabb Tesla gyár leendő helyszínét várhatóan még idén nyilvánosságra hozzák. „A Teslának világszerte akár 10-12 gyára is lehet.”

(www.shutterstock.com)

Szintén az elmúlt napok fontos bejelentése volt, hogy a két csúcsverzió, a Model S Plaid és a Model X Plaid is hamarosan megjelenik az európai, köztük a magyarországi utakon is. Mindkét csúcsmodell durván 60 millió dolláros árcédulával debütál hazánkban.

Borítókép forrása: www.shutterstock.com