2024 március 29

Emelkedéssel indította májust a Dow Jones és az S&P 500 index

Egyre több tényező támasztja alá, hogy az amerikai vállalatok kezdenek fellendülni a koronavírus járvány után. A fellendülés és a teljes gazdaság újraindítása 2021 második felében erős felpattanást hozhat.

A világ legtöbb országában lecsengő ágban van a vírus jelenlegi hulláma, az oltási programok többnyire jól haladnak. Egyre közelebb érünk ahhoz a ponthoz, amikor visszakapjuk a régi életünket. Ekkor a turizmus és a szolgáltató szektor életében egy teljesen új fejezet kezdődhet.

Hogyan teljesítettek a vezető tőzsdeindexek?

A Dow Jones index 0.7%-kal erősödött hétfőn, így 34 113.23 ponton tudott zárni. Ez történelmének harmadik legmagasabb zárása. Április folyamán 2.4%-kal erősödött a Dow Jones. Az index sorozatban a 3. nyereséges hónapját zárja. A Dow Jones tehát kedvező pozícióból vághatott neki májusnak.

Az S&P 500 0.27%-os emelkedéssel 4 192.66 ponton zárt, ami az S&P 500 esetében minden idők második legmagasabb záróárát jelenti. Az S&P 500 csak idén már több mint húsz új rekordot állított fel. Az S&P 500 áprilisban 5.2%-ot emelkedett, ez a legnagyobb mértékű emelkedése november óta. Idén több mint 11%-os pluszban áll. Az S&P 500 komponensei közül a vállalatok közel fele már közzétette az első negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését. A Refinitiv szerint a jelentések 87.1%-a felülmúlta az előzetes várakozásokat, ez 1994, a mutató indulása óta a legmagasabb arány.

A Nasdaq Composite index sorozatban második napját zárja negatív tartományban. Hétfőn -0.48%-kal került lentebb az index és 13 895.12 ponton zárta május első kereskedési napját. A három vezető tőzsdeindex közül mostanság a Nasdaq Composite teljesít a leggyengébben, de mindezek ellenére április hónapban 5.4%-kal erősödött, ami december óta a legjobb havi teljesítménye. Idén 7.2%-os pluszban van az index.

Mit sugall a múlt?

Ha feltételezzük, hogy a jövő hasonlítani fog a múltra akkor két érdekes múltbéli adatot érdemes megvizsgálni az elkövetkezendő időszak kapcsán.

Az egyik a „sell in May and go away” stratégia. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy historikus adatok alapján az elmúlt évtizedben általában kifizetődőbb volt a tőzsdén maradni, mint kiszállni májusban. Az elmúlt 10 év májusaiban átlagosan 3.8%-kal emelkedett az S&P 500 index és a 10-ből mindössze 2 alkalommal volt negatív hozama. 1950 és 2017 között az S&P 500 májusi hozamai átlagosan +0.22%. Ryan Detrick stratéga szerint a Fed ösztönzése, a fiskális és monetáris politika, a vártnál gyorsabban újranyitó gazdaság, mind azt sugallja, hogy erős hónapokat várhatunk.

Egy másik múltbéli megfigyelés alapján, amennyiben a jövő teljes mértékben megegyezne a múlttal, akkor akár több százalékot is eshetnének az amerikai tőzsdék az elkövetkezendő 5 hónap során. Historikus adatok alapján elmondható, hogy az amerikai tőzsdék május és október között általánosságban nem teljesítettek jól. Elemzők szerint átlagosan 5.48%-kal kevesebb pontot tudott emelkedni az S&P 500 a május-október közötti időszakokban, mint a november-április időszakok között. 2020 november 1 és 2021 április 30 között 28%-kal emelkedett az S&P 500, míg az átlagos emelkedés mértéke 6.8%. Ezek alapján Barry Bannister, az LPL Financial vezetőstratégája 5-10%-os visszaesésre számít az idén május-október közötti időszakban.

A medvepiacot prognosztizálók állításai általában logikus érvekkel és matematikailag is alátámaszthatóak, azonban az emberi viselkedés kiszámíthatatlan, nehezen modellezhető. Az elmúlt 20 évben szinte minden évben voltak olyan elemzők, akik tőzsdekrachot emlegettek. 2000-ben és 2007-ben megfelelő volt az időzítés, akkor jó ötlet volt kiszállni a részvényekből, míg más években nem. Az elmúlt 20 év során egy S&P 500 ETF például megötszörözte a befektetett tőkét. Az összeomlással kapcsolatos okfejtések mindig nagy figyelmet keltenek. A teljes piaci összeomlástól való félelmek miatt a hétköznapi emberek nagy száma teljes mértékben elkerüli a részvénypiacot. Nagyon sok átlagember él azzal a tévhittel, hogy a tőzsdén szükségszerűen elveszítenék mindenüket.

A piac egyszer fordulni fog, de senki nem tudja előre, hogy mikor. Meb Faber a 200-as mozgóátlaghoz köti a ki és beszállópontokat. Amikor egy index a 200-as mozgóátlaga alá kerül kiszáll, amikor újra a mozgóátlag fölé tud kerülni az árfolyam, visszaszáll. Ezeken a szinteken kiszállva a múltbéli nagy esések túlnyomó többsége elkerülhető lett volna. Tavaly az S&P 500 március 2-án került a 200-as mozgóátlaga alá és jelzett kiszállást, pont a beszakadás előtt. 2020 június 1-én került az árfolyam először ismét a 200-as mozgóátlag föle, amely azt jelezte, hogy itt az idő visszaszállni. Azóta az S&P 500 index több történelmi csúcsot is döntött, 2020-as mélypontja óta közel 87%-ot emelkedett. Az amerikai részvények többsége nagy általánosságban eddig jól teljesített idén. Természetesen ez a stratégia sem működik mindig, ez is azon a feltételezésen alapszik, hogy a jövő hasonlít a múltra. És ez pedig nincs mindig így.

Nem érdemes elköteleződni csupán a múltbéli adatok alapján bármelyik álláspont mellett. Figyeljük aktívan a piacot, keressünk a trendfolytatására vagy trendfordulására utaló jeleket. Egy saját, konkrét stratégia kialakítása nagy segítségünkre lehet. Nincs titkos recept, bárki sikeres lehet a tőzsdén, ha a saját megfelelően kialakított stratégiáját konzisztensen alkalmazza és betartja például a kockázatkezeléssel és a diverzifikációval kapcsolatos alapszabályokat.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!