2024 április 20

Korrekció és értékvesztés – mi történik az ezüsttel?

November elején szárnyra kapott az ezüst, annak ellenére, hogy a piaci kilátások továbbra is nagyon negatívak voltak. Meglepő ralit láthattunk, ha figyelembe vesszük a Fed és más központi bankok által folytatott folyamatos és az agresszív kamatemeléseket. Ez mellett az ezüstre további nyomást gyakorolnak a recessziós félelmek is, hiszen nemcsak nemesfémként van jelen a piacon, hanem ipari fémként is nagyon fontos szerepet tölt be. Az olyan modern projekteknél használják, mint például az elektromos autók és a napelemek gyártása. Ezen tulajdonsága miatt a mostani időkben még kisebb esélyt láttak az elemzők az emelkedésre, hiszen amint a gazdaságok recesszióba lépnek, a termelés és ezzel együtt a kereslet is lelassulhat, ezzel további nyomást helyezve a már megtépázott árfolyamára.

Megcáfolva a várakozásokat az ezüst értéke november első két hetén több mint 3 dollárt emelkedett. Ezt főleg a dollár index hirtelen zuhanásának köszönhette, hiszen a zöldhasú értékének csökkenésével a dollárban denominált nemesfémek olcsóbbá váltak a külföldi valutával rendelkező befektetők számára. Ennek köszönhetően május óta nem látott magasságokba tudott felemelkedni a nemesfém.

A múlt heti kereskedés már nem sikerült ilyen jól, komoly ellenállásba ütköztünk

Az ezüst árfolyama a 22,5 dolláros szint előtt térdre kényszerült. Bár a rali alatt sorra törte át mindenféle megerőltetés nélkül az akadályokat, ahogy azt az elemzők is előrejelezték, ilyen környezetben a bikák hamar elfáradnak. Így is történt és a múlt héten az árfolyam már a 21-es szint alá is beesett. A dollár gyengülése is megállt, sőt a hét zárása felé még elkezdett enyhén erősödni is.

(www.shutterstock.com)

Ezen a héten viszont úgy néz újból erőre kaphat az ezüst. A nyitó napon még meghosszabbította a múlt heti veszteségeit, azonban ma már sikeresen 21 dollár fölé emelkedett. Továbbra is tehát komoly volatilitást láthatunk a piacokon. Ha a hétfői gyertya legmélyebb pontja alá zuhanna az árfolyam, az elemzők szerint az megnyithatja az utat az 50 napos EMA felé, amely éppen, hogy a 20 dolláros kerek szint felett húzódik. Erre a szintre természetesen nagyon sokan figyelnek majd. Egy csúfos vereség és a 20 dollár áttörése egy lavinaszerű összeomlást is elindíthat. Újabb erős támogatás 18 dollárnál található.

Mindenképp érdemes lesz figyelni a Fed kamatemelési stratégiáját, ennek ugyanis komoly hatása lehet a nemesfémek árfolyamára.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock