2024 március 28

Felrobbant az ezüst – erre senki sem számított

Az elmúlt hónapok a medvék egyeduralmáról szóltak, hiszen egy olyan makrokörnyezetet láthatunk a nemesfém piacokon, ahol minden emelkedés korlátozva van. Az elemzők további csökkenésre számítottak, hiszen a kamat a nemesfémek nagy ellensége, amely elveszi csillogásukat. A jegybankok továbbra is az agresszív kamatemelés stratégiáját alkalmazzák. Tisztában vannak vele, hogy a gazdaságokat akár recesszióba is taszíthatják ezzel, azonban elsődleges céljuk az évtizedek óta nem látott infláció megszelídítése.

Az elmúlt héten már a 17,50 dolláros szintnél járt az árfolyam. Fontos volt, hogy a 17-es szint kitartson, hiszen ez akadályozta meg az árfolyam 15 dollárig történő süllyedését. Az elemzők számoltak emelkedéssel, hiszen nagyon alulértékelt a nemesfém, azonban jelezték azt is, hogy mindenfajta északi irányba tartó elmozdulást korlátozva lesz. A mai napon ezeket a korlátokat nem láthattuk. A nemesfém a pénteki szép teljesítménye után még ennél is szignifikánsabb gyarapodással nyitotta meg a hetet. A hétfői nap folyamán ugyanis több, mint 6 százalékos profitra tett szert, 1,16 dollárt gyarapodva. Ennek köszönhetően egy nagyon erős ellenállás közelébe került. Itt rengeteg zajra számíthatunk, valamint a medvék és bikák nagy csatáját láthatjuk.

A következő kereskedési napok dönthetnek majd az ezüst sorsáról

A 20-as szint feletti zárás egy új korszakot nyithat az ezüstpiacokon. Abban az esetben, ha itt elbukik, akkor továbbra is lefelé tartó trendre számítanak a szakértők. Viszont, ha sikeresen 20 dollár felett zár, akkor már csak egy lépésre lenne attól, hogy értékes raliról beszélhessünk. Ez pedig nem más, mint a 21 dolláros szint áttörése. Ebben a forgatókönyvben megtörünk egy jelentős és régóta tartó trendvonalat, és természetesen hatalmas kitörést is láthatunk. Ha 20 dollárnál elfogy a bikák ereje, akkor viszont egy újabb kudarcba fulladt próbálkozásként lehet majd csak tekinteni rá. Egyelőre erre van nagyobb esély, hiszen a fundamentumok nem változtak, a dollár bár kissé visszahúzódott továbbra is magasan van, a kamatemelések időszakát éljük, és a recessziós félelmek továbbra is elnyomják a keresleti kilátásokat.

(www.shutterstock.com)

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock