2024 március 29

Az inflációval együtt lőhet ki az arany

Az amerikai inflációs félelmek erősödésével együtt, szép lassan emelkedik az arany ára is. Az egyenlet azonban több összetevős, és bonyolultabb, mint az elsőre sokak számára tűnhet. Az amerikai államkötvény hozamok növekedése, valamint az e heti tőzsdei pesszimizmus egyaránt mozgatta az árakat. Az alábbi dolgokra érdemes odafigyelnünk a következő hetek során, ha aranyban vannak megtakarításaink. 

Amerikai államkötvények 

A 10 éves US államkötvények augusztusi mélypontjuk óta emelkednek – www.investing.com

Az alacsonyabb kockázatot kereső befektetők körében, közkedveltek a 10 és 30 éves amerikai államkötvények is. Ezen papírok és az arany hozamai között gyakorta figyelhető meg ellentétes irányú mozgás. 2020 nyarán sokan emlékezhetnek még a mindenkori legmagasabb arany árfolyamra. Augusztus hetedikén fordult le csúcsáról a sárga nemesfém. A koronavírus járvány okozta gazdasági válságban, előszeretettel nyúltak az aranyhoz a kereskedők, így nem volt meglepő az óriási hozam sem. A csökkenéssel azonban egy több hónapos folyamatnak vetett akkor véget az arany. Akkor a 10 éves amerikai államkötvények indultak el felfelé. 

Infláció 

A világ számos részéről számoltak be rohamosan növekvő inflációról. Nem volt ez másképp az USA-ban sem. Az áprilisi adatok alapján 13 éves csúcson van az infláció az Államokban. A pénz értéktelenedéséhez az alábbiak járulhattak hozzá. Egyrészt a tartósan növekvő olajárak épülhettek be a fogyasztói árakba. Másrészt az amerikai kormány újabb gazdaságélénkítő csomagjai növelték a lakosság készpénz állományát. A válság után valamelyest stabilizálódó keresletet feltehetően nehezen tudták kielégíteni, így magyarázható a növekvő infláció is. 

Régi szabály, hogy ha az amerikai dollár indexe az 7 hetes EMA alatt teljesít, akkor venni kell az aranyat – www.investing.com

A FED inflációs jelentése értelmében, a fogyasztói árindex 4,2%-kal emelkedett az Államokban, áprilisban. Ezzel szemben az előre várt növekedés 3,6% volt. Az infláció szempontjából nem utolsó kérdés a foglalkoztatottság sem. Áprilisban 266 ezer munkahelyet sikerült teremteni, szemben az előre becsült 1 millióval. 

A bizonytalanság, mint faktor 

A tavaly augusztusi csúcs óta sokáig esett az arany, de március óta más a tendencia – www.investing.com

Habár az arany árfolyamában sokan korrekciót vártak, az EMA(50)-es mozgóátlagról történő visszapattanás után, ez egyelőre elmaradt. Ennek hátterében, többek között a Közel-Keleten kialakult izraeli-palesztín konfliktus, és az indiai pandémiás helyzet is állhat. A bizonytalanság növekedése egyértelműen az arany mellett szól. A kérdés az, hogy az USA kordában tudja-e tartani az inflációt, és a nyugalom visszaszállhat-e a piacokra.