2024 április 19

Vészesen fogy a nemzetünk

Az előzetes adatok szerint 2021 októberében 8289 gyermek született, és 11 252-en haltak meg. 2020 októberéhez viszonyítva az élveszületések száma 3,1%-kal nőtt, a halálozásoké 10%-kal csökkent. 5293 pár kötött házasságot, ami 19%-kal kevesebb az előző év azonos havi értéknél.

2021 októberében:

  • 8289 gyermek született, 3,1%-kal, 248 újszülöttel több, mint 2020 októberében.
  • 11 252 fő vesztette életét, 10%-kal, 1252 fővel kevesebb, mint 2020 októberében. A koronavírus-járvány második hullámának kezdete 2020 októberére esett, emiatt a jelentős csökkenést a magas bázisérték okozza. 2019 azonos időszakához képest viszont 6,5%-kal, 688 fővel többen haltak meg.
  • A halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 34%-kal csökkent, és a 2020. októberi 4463-mal szemben 2963 fő volt.
  • 5293 pár kötött házasságot, ami 19%-kal, 1237-tel kevesebb a 2020. októberinél.

2021. január–októberében:

  • 77 687 gyermek jött világra, ami mindössze 21 újszülöttel kevesebb a 2020. január–októberinél. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,0%-kal kevesebben, míg február–márciusban 5,8, augusztus–októberben 2,2%-kal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020. január–októberre számított 1,57-hoz képest.
  • 122 622-en haltak meg, ami 14%-kal, 15 364-gyel meghaladta az egy évvel korábbit. Január–februárban 12, március–áprilisban 51, május–júliusban 9,1%-kal többen, augusztus–szeptemberben 0,6, októberben 10%-kal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
  • A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–októberi 29 550-nel szemben 44 935 fő volt, ami 52%-os emelkedést jelentett.
  • 63 822 pár kötött házasságot, ez 6,1%-kal, 3678-cal több volt az egy évvel korábbinál. Január–februárban 7,0, augusztus–szeptemberben 11, októberben 19%-kal kevesebb, márciusban 5,2, április–júliusban 33%-kal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.
  • Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 15,2 halálozás jutott. Az élveszületések aránya közel azonos, a halálozásoké 2,0 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–októberinél, ennek következtében a természetes fogyás 1,9 ezrelékponttal, 5,6 ezrelékre emelkedett. 2021 január–októberében ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 7,9 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal növekedett 2020 azonos hónapjaihoz viszonyítva.

Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. november és 2021. október között a születések száma 0,5%-kal csökkent, a halálozásoké 22, a házasságkötéseké 4,7%-kal több volt az egy évvel korábbinál.

A népmozgalom főbb adatai, 2021. január–október

Népmozgalmi eseménySzámaVáltozás az előző év azonos időszakához képest, %Ezer lakosraa)Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés77 6870,09,60,5
Halálozás122 62214,315,214,9
Csecsemőhalálozás249–6,43,2b)–6,4
Természetes szaporodás/fogyás–44 93552,1–5,652,9
Házasságkötés63 8226,17,96,7

a) Az arányszámok az összehasonlíthatóság biztosítása érdekében a teljes évre vetítve jelennek meg.

b) Ezer élveszületésre.

Következő megjelenés: Népmozgalom, 2021. november – közzététel: 2021. december 17.