2024 április 18

Tovább zsugorodott Németország gazdasága

Németország hazai összterméke (GDP) 3,3 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz és 1,7 százalékkal az előző három hónaphoz képest – közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye a koronavírus-járvány tavaly ősszel kibontakozott második és az év elején elindult harmadik hulláma miatt gyengült.

A járvány különösen a lakossági fogyasztást vetette vissza, a kiskereskedelem nagy részét leállásra kényszerítő korlátozások mellett azért is, mert sokan az előző negyedévre időzítették nagyobb beszerzéseiket, hogy kihasználják az év végével lejáró ideiglenes áfacsökkentést, amellyel a kormány a járvány gazdasági hatásait próbálta enyhíteni.

A kivitelre dolgozó iparvállalatok rendelésállománya ugyan már meghaladta a járvány előtti szintet – elsősorban a válságból gyorsan kilábaló Kínában mutatkozó erős kereslet révén -, de a globális csiphiány akadályozta a termelést a legfontosabb ágazatok közé tartozó autóiparban. Ezért az export csak kevéssé fékezte a gazdaság egészének visszaesését.

Tovább rontott a helyzeten, hogy az évek óta robbanásszerűen növekedő építőipart hátráltatta az utóbbi évekhez képest keményebb téli időjárás.

A német gazdaság így végül a negyedéves összevetésben 1,5 százalékos csökkenést valószínűsítő elemzői előrejelzéseket meghaladó mértékben csökkent a január-márciusi időszakban. A Destatis számításai szerint a járvány előtti utolsó negyedévhez, a 2019 október-decemberi időszakhoz képest 4,9 százalékkal csökkent a teljesítménye.

A kormány szerint a második negyedévtől javulnak a kilátások, feltéve, hogy nem kell tovább szigorítani a vírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat, és a járvány enyhülésével fokozatosan vissza is lehet vonni a gazdaság több területét befagyasztó intézkedéseket. Ebben az esetben a német gazdaság az év egészét tekintve 3,5 százalékkal növekedhet, és jövőre elérheti a járvány előtti szintet.