A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 áprilisában, országosan 13 511 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 92-93 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A kimagasló első negyedéves felfutás után normalizálódott az ingatlanpiaci aktivitás áprilisban. A Duna House által becsült 13 511 darab tranzakció az elvárt piaci ciklikusságnak teljesen megfelelő volumen, ami a szakértők szerint azt mutatja, hogy nem volt jelentős visszaesés az erős évkezdés után. 2019-hez képest a mostani adásvételek száma minimális 5%-os csökkenést mutat, a tavaly áprilisi COVID első hullám okozta mélyponthoz képest több mint duplázott a piac 2021-ben. A Duna House várakozása szerint májusban és júniusban továbbra is aktívak maradnak az eladók és vevők egyaránt, aminek köszönhetően 75-80 ezer tranzakcióval zárhatja az első félévet a lakóingatlanpiac.

A jelzáloghitelpiac áprilisban is tartotta a nagyon erős márciusi volument. A Duna House Pénzügyek az előző hónaphoz hasonló 92-93 milliárd forint összegű lakáscélú jelzáloghitelt becsül, amely 2020 áprilisának MNB tényadatához képest 26%-kal, 2019-nél pedig közel 10% magasabb erőseb hitelpiacot jelent. A lakáspiachoz hasonlóan a jelzáloghitel és otthonteremtési támogatások területén is továbbra is erős mutatókat vár a Duna House a második negyedévben.