Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása.

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.

A jegybanki alapkamat két lépésben – júniusban és júliusban – megemelkedett 0,60 százalékponttal. Ezzel az irányadó kamatláb már 1,20 százalék. Az alapkamat emelése pedig hatással van a lakáshitelek kamatára (vagyis árára) is.

Ráadásul a meglévő változó kamatozású lakáskölcsönök – azon hitelek, amelyek kamata akár éven belül is módosulhat – kamatába igen gyorsan begyűrűzhet a változás. Ez érthető is, hiszen a BUBOR értéke – ezen mutató értéke alapján változik meg az ilyen típusú lakáskölcsönök kamata – jellemzően igen gyorsan reagál az alapkamat módosulására.

Az új hitelt igénylők körében jelenleg igen népszerűtlenek a változó kamatozású kölcsönök, ugyanakkor a meglévő hitelállománynak igen jelentős része még mindig ilyen kamatozású. Ennek oka, hogy a régi devizahiteleket a forintra váltás során 3 havi BUBOR-hoz kötött változó kamatozású hitellé alakították át!

Augusztusban már fájni fog az alapkamat emelése

Ráadásul a júliusi alapkamat emelés nem jött jókor, hiszen pont július 28-a az a dátum, ami a változó kamatozású kölcsönök kamatának alakulása szempontjából lényeges. (A hónap utolsó munkanapját két nappal megelőzően érvényes BUBOR értéke alapján módosul ugyanis a kölcsönök kamata: vagyis az augusztusban módosuló változó kamatozású kölcsönök kamatára a július 28-án érvényes BUBOR lesz hatással.) Márpedig az alapkamat megnövelése miatt a BUBOR értéke is jelentősen megemelkedett: a 3 havi irányadó referencia-kamatláb értéke 1,33 százalékra emelkedett július 28-ra. Ez 0,54 százalékponttal magasabb, mint a három hónappal korábban érvényes érték.

Ez azt is jelenti, hogy az augusztusban forduló régi devizahitelek kamata 0,54 százalékponttal meg fog emelkedni. Ez egy 10 millió forint fennálló tartozású, 10 év hátralévő futamidejű kölcsön esetében 2 500 forint törlesztőrészlet emelkedést jelentene. A kamatemelkedés miatt a teljes visszafizetendő összeg is megemelkedne 300 ezer forinttal a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján.

Természetesen a változásnak nem csak a volt devizahitelesekre lesz hatása. Rövidesen valamennyi változó kamatozású kölcsönnél jelentkezni fog a kamatemelés hatása.

Nem most kezdődött a kamatok emelkedése

A BUBOR azonban már az alapkamat megemelése előtt növekedésnek indult. 2020 év eleje óta a 3 havi irányadó referenciamutató értéke nagyságrendileg 1,10 százalékponttal nőtt. Ez a kamatemelés egy 10 millió forint összegű, 10 éves hátralévő futamidejű hitel esetében már jelentősebb, 5 ezer forintos törlesztőrészlet növekedést eredményezne, a teljes visszafizetendő összeg pedig 600 ezer forinttal emelkedhetne ezáltal.

Ez a kamatemelkedés már megtörtént, sok adós azonban még nem szembesült az új helyzettel, a 2020. március 18-án bevezetett hitelmoratórium ugyanis elfedi a kamatemelés hatását. (A hitelmoratórium ideje alatt az adósoknak nem szükséges megfizetniük a havi törlesztőrészleteiket.) Ezen fizetési szüneteltetés ideje alatt sokan nem követték hitelük kamatának alakulását, ők várhatóan október elején  fognak szembesülni az új helyzettel, a moratórium ugyanis a jelenleg ismert feltételek mellett szeptember végén lejár. Azt pedig minden érintettnek fontos szem előtt tartania, hogy a törlesztés szüneteltetése nem véd a kamatemelkedés ellen, a moratórium lejártát követően a törlesztők – kizárólag a kamatemelkedés miatt – meg fognak emelkedni az érintett hiteleknél.

Ráadásul a folyamat nem állt meg, a jegybank további kamatemelési lépéseket helyezett kilátásba: az alapkamat emelése mindaddig folytatódik, amíg az infláció el nem éri a kívánatos szintet. Érdemes szétnézni a banki ajánlatok között mindazoknak, akik el szeretnék kerülni hitelük további drágulását. Egy hitelkiváltással – meglévő kölcsönöd újra cserélésével – ugyanis olcsóbbá és/vagy biztonságosabbá teheted hiteledet.