2024 március 29

Zuhanó forint – izgalmas napok jönnek

A tegnapi nap során már a 372-es szint fölé ért az EUR/HUF kurzus, ezzel újabb történelmi mélypontot állított be a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Az esés mögött nemzetközi tényezők mellett jelentős részben a jegybanki politikával kapcsolatos bizonytalanságok is állnak. Holnap dönt az egyhetes betéti kamatról az MNB, a felfokozott piaci várakozások a forint árfolyamának volatilitásában is pontosan látszódnak.

Hosszú út vezetett idáig

A jegybank a fokozódó inflációs nyomásra válaszul májusban jelezte, hogy szigorítási ciklus következik a monetáris politikában. Júniusban ennek megfelelően el is kezdődött a kamatemelés, és újra ugyanazon értéket vett fel az egyhetes betéti kamat, valamint az alapkamat. Nyáron 30 bázispontos lépésekkel emelte a kamatot az MNB, akkor úgy tűnt, hogy a befektetők számára is megnyugtató a szigorítás tempója. A forint árfolyama legalábbis mindenképpen ezt tükrözte: augusztusban a világ legjobban teljesítő devizája volt a fizetőeszközünk, az euróval szemben a 350-es szint alá is hosszabb időre benézett az árfolyam.

Hónapok óta szigorít a jegybank, hogy megfékezze az inflációt

Szeptembertől azonban lassított a kamatemelési tempón az MNB, már csak 15 bázispontos szigorítást eszközölt a Monetáris Tanács, és ez a mérték volt irányadó az októberi kamatdöntésre nézve is. (Igaz, a forint swapok kivezetésének elkezdésével, illetve az állampapír vásárlási program visszafogásával a kamatemelésen kívül is szigorított a jegybank.) Októberben még a kamatemelés után Virág Barnabás alelnök jelezte, hogy év végéig maradhat a 15 bázispontos szigorítási tempó, és decemberben vizsgálja felül az inflációs helyzetet a jegybank.

Közbeszólt a várt feletti infláció

Azóta azonban másképp alakultak a körülmények. Októberre már 6,5 %-os inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ami közel egy évtizedes csúcsot jelent. Ráadásul az energiaárak robbanása miatt nem is várható sokkal jobb adat a következőkben, és a forint is jelentős gyengülésen ment keresztül. A régiós jegybankok pedig erőteljes kamatemelésbe kezdtek, ami miatt a régiós devizák is versenytársat jelentenek a forint számára is. Még a dollárerősödés is keresztbe tett a forintnak, és a negyedik hullám hazai tombolása sem segített a megítélésén. Mindezek hatására már egyértelmű volt az MNB múlt heti kamatdöntése előtt, hogy a 15 bázispontos emelés nem bizonyul elégségesnek. A jegybank végül 30 bázisponttal emelte az alapkamatot, de jelezte, hogy innentől az egyhetes betéti kamat lesz az irányadó, amit csütörtökön végül összességében 70 bázisponttal emelt meg az MNB. Így a tényleges irányadó ráta már 2,5 % Magyarországon, ami jelentősen magasabb a kamatemelés előtt látott 0,6 %-nál.

Az elemzőket is meglepte az infláció (www.shutterstock.com)

Újabb emelés jöhet holnap?

A piacot azonban ez sem nyugtatta meg, hiszen a jelentősebb emelés ellenére újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama. A jó hír, hogy az MNB innentől hetente dönthet az irányadó rátáról, minden csütörtökön felülvizsgálatra kerül ugyanis az egyhetes betéti kamat. Nem lesz ez másképp holnap sem; a forint jelentős erősödést is felmutatott ma, azonban továbbra is mélypontja közelében tartózkodik a magyar fizetőeszköz. Valószínűleg a kamat szinten tartását csalódásként élné meg a piac, a jobb hangulathoz az egyhetes betét rátájának emelése lehet szükséges.

Érdemes lesz holnap az EUR/HUF kurzusra figyelni (www.shutterstock.com)

Amennyiben az erősödés felé fordulna a forint, a 365-ös szint elérése és legyőzése lenne a legfontosabb cél, e szint alatt elindulhat a felértékelődés akár a 360-as kerek szint irányába. Ehhez azonban pozitív nemzetközi hangulat is szükséges, illetve az inflációval kapcsolatos hírekre (mint a kormányzati gazdaságösztönzők, benzinárstop) is érdemes lehet figyelni. Az ugyanis biztosnak tűnik, hogy 2022 nagy részében is velünk marad a kifejezetten erős inflációs nyomás, ami ellen hosszabb távú harcra kell berendezkednie a jegybanknak. Ha a piac azonban kevéssé értékeli a jegybank erőfeszítéseit ebben a harcban, könnyen előfordulhat, hogy 370 feletti euróárfolyamra kell berendezkednünk.