2024 április 19

Nagyot megy a forint – merre lesz a folytatás?

A 2021-es évet történelmi mélypontjai körül zárta, de idén az egyik legjobban szereplő deviza eddig a forint. Az erősödés ténye nem túl meglepő a folyamatos jegybanki szigorítások után, de a tempója mindenképpen figyelemre méltó lehet. Ráadásul úgy tűnik, hogy egy fontos akadályt is leküzdött a magyar fizetőeszköz, amikor az euróval szemben 360 alá csökkent az árfolyama.

Kései beárazás

A mostani forinterősödés elsőre igen meglepő lehet, ugyanis az év eleje óta nem történt igazán jelentős változás a fundamentumokban. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az esztendő első hetei a portfólió kialakítások és átalakítások időszaka lehet, és egyelőre úgy tűnik, a befektetők vevők a forintra a 2022-es évre nézve. Ráadásul az ország gazdasági növekedésével kapcsolatosan is van ok az optimizmusra, amiről legutóbb az ipar teljesítményéről szóló makroadat szolgáltatott bizonyítékot.

Nem szigorított múlt héten a jegybank, mégis bírta erővel a forint

A piac elkezdhette beárazni az erőteljes és folyamatos jegybanki szigort is. Bár nyáron és ősz elején még lassú tempóban haladt a monetáris szigorítás, novemberben és decemberben összesen 220 bázisponttal emelte fel az irányadó rátát a jegybank. A forint különleges erejéről tanúskodik az, hogy bár múlt csütörtökön nem nyúlt a kamatszinthez az MNB, mégis képes volt folytatni az erősödését. A héten a holnapi nem kamatdöntő ülésen döntés születhet a kamatfolyosó további emeléséről, erre mindenképpen megéri majd figyelni. Csütörtökön pedig az egyhetes betéti tendert hirdeti meg újra a jegybank, így ismét alkalom nyílhat monetáris szigorításra.

Gyors a tempó – esnek el a szintek

A forint erősödése meglehetősen gyors ütemben megy végbe, egy hét alatt közel 3 %-kal lett értékesebb a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Nemhogy csak a 370-es szinttől távolodott el az EUR/HUF kurzus, de a 360-as érték alá is erősödött a forint. A 358-360 közötti zóna azonban már többször megállította az erősödést, legutóbb november elején innen indult el jelentősebb gyengülés. Ráadásul a technikai indikátorok is némileg túlzott tempójú árfolyammozgásról adnak jeleket, ami esélyt teremthet egy korrekció jegyében zajló visszagyengülésre. Amennyiben azonban ez nem lesz jelentős, folytatódhat a forint erősödése – már ha az inflációs és kamatemelési tényezők támogatják ezt.