2024 április 20

Erősödik a forint, 400 alatt az euró

Továbbra is meglehetősen mozgalmas időszakát éli a magyar fizetőeszköz. Július elején egészen hihetetlen gyorsasággal gyengült 417 közelébe az euróval szemben a forint, majd majdnem ilyen tempóban zajlott a korrekció is. A 400 alatti szinteket azonban nem sokáig láthattuk az EUR/HUF keresztárfolyam grafikonján, miután újból esésnek indult a forint – egyelőre tehát a kerek szint a meghatározó a hazai pénznem  számára. Annak ellenére lehet ez így, hogy most újból erősödésnek indult a forint és a 400 alatti szinteken jegyzik az eurót.

Jó hírek…

A forint árfolyamának jelentős ingadozása két okra is visszavezethető. Egyrészt a korábbi volatilitást nehéz levetkőzni, ugyanis a piaci szereplők megpróbálhatják meglovagolni a forint erősödési és gyengülési hullámait – a nagy kilengések tehát öngerjesztő folyamatot hoznak létre. Természetesen ennek megvalósulásához szükség van a másik okra is, az pedig a jó hírek és a rossz hírek alkotta egyveleg.

A gazdaságpolitikai inézkedések is a befektetők fókuszában vannak

A forint erősödését támogathatják a kormányzati nyilatkozatok és lépések, melyek alapján a kormány elkötelezett az uniós források mielőbbi megszerzése és a vita lezárása kapcsán. Szintén pozitív, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozottan fellépett a forint zuhanásának idején, ez pedig önmagában is jelenthet támaszt a magyar fizetőeszköz számára. Az elmúlt időszakban látott gazdaságpolitikai intézkedések (rezsicsökkentés szigorítása, kata törvény) pedig javítják a magyar költségvetés helyzetét, ezzel visszaszerezve a befektetői bizalom egy részét.

… és rossz hírek

A fenti tényezők közül jó néhányat viszont negatív kontextusban is értelmezhet a piac, függően például a szintén gyors irányváltásokra képes általános piaci hangulattól. Az uniós forrásokkal kapcsolatban ugyanis konkrét megállapodás még mindig nincs, pedig már ezt próbálhatják árazni a befektetők. A kormányzati döntések kapcsán pedig szintén volt még bizonytalanság. A mai konkrét számok a rezsicsökkentés kapcsán csalódást okozhattak, hiszen nem a piaci árat fizeti majd a lakosság az átlagfogyasztás felett sem, így kevesebb könnyítésre számíthat a költségvetés.

A forint árfolyama számára az euróval szemben tehát a 400-as érték lehet a vízválasztó, így újra izgalmasnak napoknak nézhetnek elébe a devizapiac követői és kereskedői. A már említett tényezők mellett a magyar fizetőeszköz további iránya jelentősen függ külső tényezőktől is, legyen szó az Európai Központi Bank (EKB) mai kamatemeléséről, a dollár erejéről, vagy éppen a recessziós félelmek tőzsdei hatásairól.

Címlapkép forrása: Shutterstock