2024 március 29

Új munkahelyek tömkelege

Egy évtized alatt több mint 120 ezer munkahelyet hozhat létre a palagáz-kitermelés lengyelországi fejlesztése – derül ki az Instytut Kosciuszki (IK) nevű lengyel agytröszt legfrissebb elemzéséből.


Az elemzők szerint 10 éven belül akár 155 ezer új munkahely létrehozására is lehet számítani, amennyiben a kitermelők évente összesen 500 furatot ásnak. A pesszimista verzió feleannyi furat esetében 120 ezer új munkahelyet jósol, míg az optimista forgatókönyvben 750 furatról és 190 ezer új munkahelyről van szó.

A dokumentum szerint a palagáz-kitermelés fejlődése leginkább a fémkohászati ágazatnak, a nagy- és kiskereskedelemnek, illetve az energetikai szektornak és a gépgyártásnak kedvez.

A PAP lengyel hírügynökség értesülései szerint a környezetvédelmi minisztérium az elmúlt években több mint 100 engedélyt adott palagáz-mezők feltárására.

A szakértők egy furat költségeit 31 millió zlotyra (7,6 millió euró) becsülik. A tervek szerint a lengyel PGNiG lengyel olaj- és gázkonszern a következő 10 évben 27,5 milliárd zlotyt ruház be szénhidrogének felkutatására.

Az MTI korábban írt arról, hogy szakértők szerint Lengyelország rendelkezik Európa legnagyobb palagázkincsével. A mintegy 5,3 ezer milliárd köbméterre becsült készlet 300 évre biztosítaná a teljes lengyel gázszükségletet.

A palagáz a természetben nagy mennyiségben előforduló gáz, amely a petróleumban és természetes gázokban gazdag üledékes kőzetekből nyerhető ki. Az utóbbi évtizedben a bányászati technikák fejlődése tette lehetővé a palagáz gazdaságos kitermelését.