Tegnap közzétették 2020 negyedik negyedévének jelentését a Teslánál. A számokban némileg csalódtak az elemzők és egyes portálokon már temetik a vállalatot az európai teljesítménye miatt is, de vizsgáljuk meg mélyebben az adatokat.

A jelenlegi helyzet negatív megközelítése

A jelentésben a profit margin és az egy részvényre jutó nyereség alulmúlta a várakozásokat, amely aggodalommal töltötte el a befektetőket és az árfolyam 5 százalékkal került lejjebb a kereskedés utáni órákban. Tegnap megjelentek a Volkswagent dicsőítő és a Teslát ekéző cikkek a nemzetközi sajtóban, melyeket a hazai média is átvett. Itt azt vizsgálták, hogy az európai piacon a Teslát legyőzte a Volkswagen Group, mely kétszer annyi elektromos autót tudott eladni, mint a Tesla. Az állítás teljesen jogos, hiszen a világ legnagyobb (tegnap óta csak a második legnagyobb) autógyártója több, mint 50 ezer autót tudott eladni a kontinensen decemberben a Jato Dynamics elemzése szerint, míg a Tesla nagyjából 27 ezret. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy míg 2019 a Tesla éve volt az európai elektromos autó piacokon, addig 2020 már a Volkswagené.

A decemberi eladási adatok ismét kedvezőek az európai levegőn élő polgároknak. Az összes autó eladás tekintetében a dízel és benzin autók aránya rohamosan zsugorodik, míg az elektromos hajtás már több mint a negyedét teszi ki a piacnak. Az alábbi ábrán látható ez a változás.

A Volkswagen uralma

Amikor ilyen számokat olvasunk, mindig fontos racionálisan végig gondolni, hogy mi áll a háttérben. A Volkswagen Group 9 autógyártó tulajdonosa, melyből 3 már nagy példányszámban gyárt elektromos autókat. Az 50 ezer példányból 27 ezret a Volkswagen ID.3 tett ki, mely önmagában nagyobb szám, mint a Tesla Model 3 24 ezres eladási száma, de ehhez hozzátartozik, hogy az ID.3 2020-ban jelent meg így az első év lendületével is tudott élni a Volkswagen, míg a Model 3, már 2018-ban is létező jelenség volt a kontinensen. Emellett a Volkswagen a legnagyobb márkakereskedési hálózatot tudhatja magénak egész Európában, míg a Tesla csak a nyugat-európai nagy városokban megtalálható.

A Volkswagen elsődleges piaca Európa és az ID.3 paraméterei is a kontinensünk normáira lett alakítva, míg a Model 3 egy globális piacra tervezett jármű, melynek a legnagyobb eladását Amerikából hozza. De nézzük meg a Volkswagen többi termékét, ugyanis az 50 ezres példányszámot nem csak egy modellnek köszönhetik. A Porsche Taycan karrierjében az első teljes év volt 2020 és a luxus prémium elektromos autók piacát egyedül uralja, az Audi e-tron a 2019-es bemutatása óta sikeresen megmaradt a prémium piacon és bár pontos eladási számokat nem tudunk még 2020-ra, de az biztos, hogy a 2019-es számokat elérték vele. A Volkswagen az év végén kezdte gyártani az ID.4-et – mely az ID.3 alapjaira épülő SUV stílusú elektromos autó – és az eladási számai meghaladták decemberben mind a két felső kategóriás autóét.

Európában van létjogosultsága a Volkswagen elektromos termékeinek és valószínű, hogy a Tesla nem győzheti le ezen a piacon, de feltehetően nem is ez a céljuk.

A Tesla hatalma

Miközben a a Volkswagen teljesítményét ajnározzuk, ne felejtsük el, hogy a Tesla 2006-ban gyártotta első autóját és disztribúciós hálózata az Egyesült Államokon kívül még messze nem kiforrott. Most az összes gyártás 3 helyszínen valósul meg: a kaliforniai Fremontban, ahol a cég négy típusát gyártják már, a nevadai Reno mellett az akkumulátorokat gyártják, míg Shanghaiban az ázsiai piacra épített Model 3 és Y autókat készítik. A vállalat jelenleg is két gyárat épít: Berlinben, ahol az összes európai piacra szánt Model Y gyártása fog zajlani akkumulátorokkal együtt, valamint Texasban, ahol a kamion vontatónak készülő Semit és a pick-up kategória különcét a Cybertruck-ot fogják gyártani. Ezek a beruházások továbbra is hatalmas tőkét emésztenek fel, ezzel gyengítve a pénzügyi jelentéseket.

Másik aspektus az európai piacon elért hihetetlen teljesítmény: 2020 decemberében a kontinens harmadik legtöbbet eladott autója lett a Tesla Model 3. Megelőzte a az európai gyártók olcsó tömeg autóit annak ellenére, hogy az autókat továbbra is a tengerentúlon gyártják és a minőséget minden újságíró elvből kritizálja. A Model Y gyártásának felfutásától a berlini gyárban hasonló számokat várnak és azon a profit margin is magasabb lesz.

A technológiai fejlettség külön aspektusba helyezi a Tesla termékeit. A teljes önvezetést 2020-ban már a felhasználóik kisebb része tesztelhette, valamint a már meglévő szoftveres előnyök is megelőzik a versenytársak fejlesztéseit. Az autókba épített funkciók mellett nagy növekedési potenciál van a napelemes üzletágban és az otthoni energiatárolásban is. A negyedéves jelentésben megjelent egy grafikon, mely a Tesla modellek hatótávját méri össze a versenytársak hasonló kategóriájú típusaival és a különbség csak növekedett 2020-ban.

Új Model S és X

A Tesla negyedéves jelentése mellett frissítette a két felső kategóriás modelljét, melynek korábbi belső kialakítását még 2012-ben mutatták be. A frissítés nem csak a belsőre vonatkozik, de az igazán szembetűnő változások ott történtek. A technikai tulajdonságok sok korábbi Model S és X vásárlót az új termék megvásárlásának irányába mozdíthat, hiszen valóban jelentős változás történt. A mostani termék bemutatás tulajdonsága a szellőztetett ülések, a 17 colos középső képernyő, az újragondolt kezelő felület, a hátsó üléssor és még egy hosszú lista.

A Tesla negyedéves jelentése

A pénzügyi szempontok közül két érdekes adat már a jelentés elején szembetűnő: a 2020-as negyedik félév teljes árbevétele 46 százalékkal múlta felül a 2019 megegyező időszakának árbevételét. Éves szinten ugyan ez az adat 28 százalékkal tudott növekedni. Az összes autó eladást tekintve 61 százalékos a növekedés a féléves adatok tekintetében éves szinten, ami egy dinamikusan fejlődő vállalat esetében is szép teljesítmény. A szabad pénzáramlás (free cash flow) 158 százalékkal emelkedett 2019-hez képest.

Az autóipar nagyon sok akadályt vet fel egy feltörekvő vállalat életében, így a Tesla valóban történelmi teljesítményen van túl az elmúlt tíz évben. Jelenleg is nagy a potenciál a vállat jövőjében és az elkövetkező években kiderül, hogy a Model Y, a Semi, a Cybertruck és a többi termék milyen sikereket érhet el a vállalat életében. A rajongó tábor erős, de a verseny is egyre erősebb.