2024 március 28

Szakadatlan emelkedés a német állampapírok piacán

A szerdai nap ismételten a bikáknak kedvezett. Főként a görög helyzettel kapcsolatos bizonytalanságok miatt újból a risk off hangulat érvényesült a piacokon és ennek értelmében masszív emelkedést láthattunk a német állampapírpiacon. A 10 éves Bund már 1.40% alatti hozammal is forgott, de a 2 éves Schatz és az 5 éves Bobl árfolyama is új történelmi rekordot ért el.

Mindeközben az euró továbbra is szenved és ahogyan arra számítottunk, az árfolyam elérte az 1.26-os szintet, miután egy hosszabb távú csökkenő háromszögből tört le.

Bund Futures

Mióta az árfolyam áttörte a 141.38-as korábbi ellenállást, azóta a felső Bollinger szalaghoz tapadva lépegetett egyre feljebb. Az elmúlt napokban minimális korrekciót láthattunk, amely inkább konszolidációként értelmezhető. Ez a kis pihenés arra volt jó, hogy szerdán a vevők újult erővel vágjanak folytassák a halmozást. Az árfolyam egészen 144.28-ig emelkedett és így már 1.40% alatti hozamot árazott a piac. Technikailag nézve az emelkedő trend továbbra is sértetlen. Ebben változást az hozhatna, ha az árfolyam 143 alatt tudna zárni és ezzel az RSI is letörné a hosszabb távú mozgóátlag támaszát. Ehhez azonban jelentősen kéne javulniuk a piaci fundamentumoknak.

Bobl Futures

Új kontraktuscsúcsra emelkedett az 5 éves papír határidős árfolyama is a tegnapi kereskedésben. Itt is erős emelkedő trendet láthatunk, mely sértetlen. A folytatáshoz 126.28 feletti zárásra lenne szükség, de komoly változás akkor jöhetne, ha 125.80 alá csúszna az árfolyam. A Bundhoz hasonlóan további megerősítést hozhat egy korrekcióval kapcsolatban az RSI mozgóátlag támaszának a letörése.

Schatz Futures

Nem akart kimaradni a mókából a hozamgörbe rövidebb fele sem, így a 2 éves papírok árfolyama is új történelmi csúcsra emelkedett. A korábbi 110.720-as csúcs fölé emelkedett a Schatz, de zárásra nem sikerült megkapaszkodnia ebben a magasságban. Ettől függetlenül a másik két papírhoz hasonló a kép technikai szempontból.

DAX Futures

Még a legelső piacokkal foglalkozó blogbejegyzésben vázoltuk fel azt a forgatókönyvet, hogy a 6500-as szint letörése után a 200 napos mozgóátlag lehet az elsődleges cél, amely támaszt is nyújthat. Az elmúlt napokban be is következett ez a mozgás. A bekeretezett sávból lefelé lépett ki az index határidős árfolyama. A 6500-as szint letörését követően néhány napon belül visszatesztelte a szintet, mely ekkor már ellenállásként viselkedett és lefordulás lett az eredménye. Az elmúlt napokban a jegyzés tesztelte a 200 napos mozgóátlagot, mely egyelőre támaszt tud nyújtani. Az RSI viszont továbbra is negatív képet fest és egyelőre nem mutat az árfolyam dinamikus elrugaszkodást a mozgóátlag szintjéről. Korrekciós mozgás esetén ismételten a korábbi fontos szint, 6500 kerülhet előtérbe, annál is inkább, hogy ez jelenti a Bollinger sáv közepét is. A mozgóátlag letörésével viszont a kerek 6000-es szint vonzhatja maga felé az árfolyamot.