A válság mélypontja óta eltelt években nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban, és csökkent a munkanélküliség, ugyanakkor makacsul magas és nőtt azok aránya is, akik sem nem alkalmazottak, sem nem munkanélküliek: nem keresnek munkát.

A közgazdászok szerint – amint a Bloomberg ügynökség hírül adta – az okok változatosak lehetnek. Ha az emberek azért nem keresnek munkát, mert úgysem találnak, az arra vall, hogy a helyzet rosszabb, mint amit a többi munkaügyi statisztika sugall. Ám lehet, sokan azért nem keresnek munkát, mert nyugdíjba mennek, vagy továbbtanulnak: ez esetben nem olyan rossz az összkép.

foglalkoztatas_usa 121003Rengetegen mennek nyugdíjba

A munkaképesek közül az állásban lévő vagy munkát kereső amerikaiak aránya meredeken csökkent a válság kezdetén, és azóta is rendkívül alacsony. Arányuk 66,4 százalékos volt 2007-ben, és idén áprilisban és májusban 36 évi mélyponton volt, 62,8 százalékon. A közgazdászok szerint válságos időkben ez nem meglepő, csakhogy a válság enyhülésével nem javult a helyzet. Valószínű, hogy a lehetséges okok mindegyik közrejátszik: a válság elhúzódott, a javulás szokatlanul lassú és kevés, munkát találni továbbra is kínkeserves.

Ugyanakkor mostanában öregszik ki a második világháború utáni “baby boom” nemzedék. A születések száma az 1950-es években szerte a fejlett világban megugrott, és most ezek az emberek tömegesen mennek nyugdíjba is: több adat szerint a munkapiaci részvétel utóbbi kétévi csökkenéséből 80 százalékot tesz ki a nyugdíjba vonulás.

Felpörgött a munkavállalók száma

Körülbelül 1965-től rohamosan nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban, amikor a “baby boom” nemzedék kezdett megjelenni a munkapiacon, illetve a nők is mind többen igyekeztek állásba menni. A részvételi arány – az alkalmazottak és a munkát keresők aránya a 16 éven felüli lakossághoz képest – az 1965 előtti évtizedekben jellemzően 58-59 százalékos volt, majd 2000. januárban elérte eddigi csúcsát 67,3 százalékon. Azóta viszont a nyugdíjba vonulás gyorsult. Felmérések szerint mind több amerikai dolgozna szívesen 65 éves kora után is, de ők még mindig kisebbségben vannak. A munkaügyi statisztikák kivetítése szerint a munkapiaci részvételi arány 2022-re 61,6 százalékra apad az Egyesült Államokban.

usa new york 130302Öregedő társadalommal néznek szembe

Nem vitás, a fiatalabb munkaképesek eleve kevesebben vannak, mint az idősebbek, és a hatást növeli a lassan múló válság. A kérdés, amelyre a közgazdászok nehezen keresik a választ, az, hogy a kevesebb munkaerő valósága miként és mennyire változtatja meg a gazdaság erejének megítélését.

Ha a kisebb részvételi arány miatt a gazdaság növekedési potenciálja – képessége – kisebb, mint a múltban, ez új érv a központi bankrendszer pénzpumpájának további működtetése, a munkahelyteremtés ösztönzése mellett. Ha viszont a növekedési potenciált nem rontja a kisebb részvételi arány, akkor a központi banki enyhítés csak az inflációt fogja növelni. Egy lehetséges harmadik út az, hogy a kevesebb alkalmazott összesen legalább ugyanannyi – tehát egyenként több – munkajövedelemben részesül, mint régebben a több alkalmazott: így a fogyatkozás ellenére szinten maradhat vagy nőhet a lakossági kereslet, ami a gazdasági növekedés alapja.

Akárhogyan is, a közgazdászok ezentúl mindenképpen több figyelmet szentelnek a részvételi aránynak, miközben az újságok, a híradók egyelőre csak a foglalkoztatási és a munkanélküliség adatokat ünneplik.