Drótgyárat épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 300 millió forintos beruházással létrehozott üzemet pénteken adták át.

Drótgyárat épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 300 millió forintos beruházással létrehozott üzemet pénteken adták át.


Az ünnepségen Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: amikor egy német cég Magyarországot választja beruházása helyszínéül, ez jelzés más országok beruházóinak is.

A politikus úgy fogalmazott: ha egy nagy tekintélyű cég Magyarországon, Miskolcon telepszik meg, az üzenetértékű. Az államtitkár a kormány nevében azt ígérte, minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű térségekben mind több befektető jelenjen meg.

A német társaság a Miskolci Mechatronikai Ipari Park területéből kéthektárnyit vásárolt meg, itt építette fel kevesebb mint 10 hónap alatt a 2400 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot.

A gyáravatón Ernst Wolf, a Gustav Wolf GmbH ügyvezető igazgatója elmondta: egyelőre harminc embert foglalkoztatnak, rövid időn belül további félszáz dolgozó felvételét tervezik, és a létszám még bővülhet.

A társaság az autóiparnak gumiabroncsokat gyártó cégeknek készít acélfonatokat, profiljába tartozik felvonó kötelek, hidraulikus csövek megerősítésére szolgáló acélfonatok gyártása is. A német cég miskolci gyára évente 6-10 millió euró árbevétellel számol a termelés beindulását követően.

Miskolcon drótgyártással eddig két cég foglalkozott, a cseh Trinecké Zelezárny (Trineci Vasművek) százszázalékos többségi tulajdonában lévő Drótárú és Drótkötél (D&D) Zrt., valamint a kizárólagos magyar érdekeltségű Fux Zrt.