Az idén május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az idén május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Eltérően változott a férfiak és a nők munkanélkülisége: a férfiak munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal 11 százalékra nőtt, a nőké 0,9 százalékponttal 9,9 százalékra csökkent egy év alatt.

A KSH tájékoztatása szerint a munkanélküliek 459 ezer fős létszáma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, a teljes megfigyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt. A változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak – tette hozzá a KSH.

Az idén május-júliusban a 15-74 éves férfi népességből 259 ezren voltak munkanélküliek, 10 ezer fővel többen, mint 2011 azonos időszakában. Ezzel munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal 11,0 százalékra emelkedett. A munkanélküli nők száma 15 ezerrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, 200 ezer fős létszámuk 9,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, ami 0,9 százalékpontos csökkenésnek felelt meg.

A munkanélküliek 18,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 28,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal 9,6 százalékra, az 55-64 éveseké 1,3 százalékponttal 7,3 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 46,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap volt.

A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint (http://www.munka.hu/) 2012. július végén 527,6 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ami 4,8 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.