2024 április 16

Nem lelkesítette a piacokat Draghi nyilatkozata

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Mario Draghi nyilatkozata az MTI által megkérdezett üzletkötők szerint csalódást okozott a piacokon. Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője elmondta: a Richter gyorsjelentésére nem reagáltak túl nagy mozgással a befektetők, a forgalom gyenge volt a magyar piacon. Csütörtökön oldalazás, lefelé csordogálás jellemezte a piacokat, délután azonban Mario Draghi, az EKB elnökének beszéde jelentős mértékben megmozgatta az árfolyamokat, a piac jóval többet várt, mint ami elhangzott. A befektetők kiábrándultan vették tudomásul a nyilatkozatot, az európai és a magyar piacok is jelentős esésbe fordultak – mondta Vaszkó Szabolcs. A nyugat-európai tőzsdéken 2 százalék körüli csökkenéseket lehetett látni, és a magyar piac is több mint 1 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A negatív hangulat az üzletkötő a következő napokban is érződhet majd.

Az elmúlt napok emelkedése Mario Draghi állampapír-vásárlással kapcsolatos nyilatkozatainak volt köszönhető – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. A befektetők a részleteket a mai bejelentéstől várták, de nyilatkozata csalódást okozott a piacokon, nem elégítette ki a várakozásokat, ezért profitrealizálós hangulat alakult ki, az elmúlt napok emelkedését próbálják pénzre váltani a befektetők. Ez látszik a devizákon is, az euró/dollár árfolyama lement 1,2150-ig, az európai állampapír kamatok pedig emelkednek. A forint azonban továbbra is jól teljesít – tette hozzá.

A Mol ára nem változott, 16.750 forintot ért, 914,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 107 forinttal, 3,03 százalékkal 3.430 forintra csökkent, forgalma 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal 415 forintra esett, forgalma 826,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 525 forinttal, 1,33 százalékkal 38.805 forintra gyengült, a részvények forgalma 211,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 324,9 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,31 százalékkal 16.350 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.022,06 ponton zárt csütörtökön, ez 8,18 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a malmi búza elszámoló ára szeptemberre 450 forinttal, 68.500 forintra mérséklődött. A takarmánybúza ára is csökkent két határidőre: szeptemberre 500 forinttal, 65.500 forintra, decemberre pedig 900 forinttal, 68.100 forintra. A repce ugyancsak olcsóbb lett szeptemberre 500 forinttal, így 135.000 forint. A takarmánykukorica novemberre változatlanul 66.000 forintba kerül. Nem változott a napraforgó ára sem, októberre 136.500 forint.