A nyugat-európai tőzsdéken pénteken erős pozitív kiigazítás volt, messze ledolgozva a csütörtöki visszaesést, a vezető indexek négyhavi csúcsra ugrottak.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,37 százalékos napi emelkedéssel 1080,30 ponton zárt – április eleje óta a legmagasabban -, 7,88 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Egyvégtében a kilencedik hetét zárta magasabban, mint az előzőt, ilyen sorozata utoljára 2005-ben volt. A befektetők átgondolták a csütörtöki csalódást, azt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nem indított semmilyen elsöprő erejű intézkedést a gyenge dél-európai állampapírpiac megsegítésére. Pénteken inkább az EKB közleményének arra a részére figyeltek, amelyből kiolvasható, hogy az EKB mégiscsak “kész” intézkedni legalább a másodlagos állampapírpiacon – csak nem tudni, mikor -, és nem kíván magának kiemelt hitelezői státust, de az elsődleges piacon nyilván nem lép előbb, mint hogy egy vagy más érintett ország szigorú feltételeket vállalva vásárlásra kéri az euróövezeti mentőalapokat, amelyeknek az EKB csak ügynöke.

A nap további részében emelte a hangulatot az is, hogy az euróövezeti szolgáltatások teljesítményének romlása júniusban valószínűleg elérte a mélypontot – amennyiben a júliusról pénteken megjelent teljesítménymutató már a júniusinál kisebb visszaesést jelzett -, miközben az amerikai szolgáltatások teljesítménye kissé nőtt a múlt hónapban.

Késő délután az amerikai foglalkoztatás júliusi növekedéséről – méghozzá az elemzői várakozásokat több mint 50 százalékkal meghaladó bővüléséről – megjelent adat már-már rohamot ösztönzött a részvényekért.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 124,98 pontos, 2,21 százalékos javulással 5787,28 ponton zárt, 3,86 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 259,57 pontos, 3,93 százalékos többlettel 6865,66 ponton végzett, 16,40 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal gyengült. Párizsban a CAC-40 141,73 ponttal, 4,38 százalékkal 3374,19 pontra erősödött, ez 6,78 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett.

A milánói FTSE MIB-40 6,34 százalékot, a madridi IBEX-35 6,00 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,91 százalékot nyert. Varsóban a WIG20 2,38 százalékkal 2222,64 pontra gyarapodott, a Mol maradt 249,00 zlotyn.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,95 százalékkal, az S&P-500-as 2,08 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 2,11 százalékkal volt az előző záró fölött.

Estefelé az euró, 1,24 dollár közelébe emelkedve, 1,60 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban továbbra is kissé 1,20 fölött, 0,02 százalékkal javult.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 108,98 dollárba került, 3,08 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 18,75 dollárral 926,25 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1600,35 dollárt ért a csütörtöki késői 1593,50 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.