Bár a hétvégén az utolsó Kezes-lábos fesztiválra várják a látogatókat Etyeken, a bor és gasztronómia ünnepe jövőre is folytatódik: Etyeki Piknik néven új programsorozat kezdődik Budapest szőlőskertjében.

Rókusfalvy Pál az MTI-nek elmondta, hogy a kiváló minősítést elnyert, az utóbbi években 50-70 ezer látogatót vonzó Kezes-lábos fesztivált azért hagyják abba a “csúcson”, hogy felépíthessenek és útjára indítsanak egy másik, remélhetőleg hasonlóan sikeres programsorozatot.

Az Etyeki Pikniket évszakonként, az etyeki szőlőskerteknél rendezik majd meg, ahol a helység önkormányzatával együttműködve kiépítik az infrastruktúrát, utakat alakítanak ki, pihenőpadokat állítanak fel, és egységes gyümölcsfaültetvényeket telepítenek. Gasztronómiai sétányt alakítanak ki, ahol a nyitott pincékben kínált borok mellett hagyományos módon, természetes alapanyagokból készült ételeket, italokat kóstolhatnak majd a látogatók. Az új brand kiépítése már megkezdődött, és jó esély van arra, hogy talán már az idei télen megtarthatják az Etyeki Piknik első rendezvényét – mondta Rókusfalvy Pál.

A tízéves múltra visszatekintő Etyeki Kezes-lábost a fesztivál sikerességéhez méltón “búcsúztatják el” a hétvégén. Szombaton és vasárnap hagyományos módon, természetes alapanyagokból készült finomságokkal – különleges sajtokkal, lekvárokkal, húskészítményekkel, pékárukkal, mézekkel, lekvárokkal, valamint finom borokkal, pálinkákkal és igényes kulturális műsorokkal várják a látogatókat.

Ismét megrendezik a fesztiválnyitó lábos felvonulást, lesz főzőverseny Szőke András részvételével, és a vállalkozó kedvűek rönkhasító versenyen is összemérhetik az erejüket. Koncerteken, gyerekprogramokon, kiállításokon kapcsolódhatnak ki az ételek, italok kóstolgatásába belefáradt vendégek, akik “ínyenc-beszélgetések” keretében ismerhetik meg a “fröccs-kódexet” és tudhatják meg, miért kedvező a mangalica húsának fogyasztása.