2024 április 19

Keddtől várják a Kaposfest közönségét

Világszínvonalú klasszikus kamarazenei koncertek mellett változatos kiegészítő programok – cigányzenekari, gospel és könnyűzenei műsorok -, valamint kiállítások is várják a III. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, a Kaposfest közönségét keddtől.

Az évente 15 ezer helyszíni érdeklődőt és világszerte 70-80 millió rádióhallgatót vonzó fesztivál 14 kamarazenei koncertjére alig egy hónap alatt elfogytak a bérletek. Olyan nemzetközi hírű művészek lépnek fel a Szivárvány Kultúrpalota színpadán, mint például Kocsis Zoltán, Ivry Gitlis, Kelemen Barnabás, Alina Ibragimova, Jonathan Cohen és Nicolas Altsteadt.

Néhányan már korábban is jártak a fesztiválon, olyan jól érezték magukat, hogy nagy hagyományú rangos fesztiválok helyett a Kaposfestet választották. „A programot a művészekre szabom. Kitalálom, milyen művek illenek hozzájuk. Nem vagyunk sztárcentrikusak, de az igazán legnagyobbakról van szó, akik azt várják, hogy ráérjenek ebben a periódusban. Megjegyzem, mindig hozok új, fiatal és feljövő művészeket is” – mutatott rá korábban az MTI-nek Kokas Katalin, a fesztivál alapítója és művészeti vezetője, példaként említve a csellista Devich Gergelyt.

A klasszikus zenei programot több jelentős esemény is színesíti. Több kiállítás is nyílik egy időben a fesztivál koncertjeivel. Köztük található az Esterházy műkincsek eddig még sehol be nem mutatott anyaga, Juan Gyenes fotóművész képei, valamint egy kortárs kiállítás. A Kortársak című tárlat 22 alkotása közül 11 meghívott neves festőművész munkáiból, 11 pedig nyilvános pályázat útján bekerült alkotásokból áll.

A tárlat anyagát Sturcz János művészettörténész állította össze. „Minthogy a fesztiválom modern zeneművek is elhangzanak, úgy véltem, a képeknek is korunkból valóknak kell lenniük. Nem valamiféle nagy központi témát jelenítünk meg, de olyan alkotásokat válogattam, amelyek a mai magyar festészetben fontosak” – fogalmazott Sturcz János.

A többi kiegészítő program között megtalálhatók Réz András zenés filmklubjai és a napi koncertek előtt látogatható zenemű-ismertetők. A zenei programot kiegészíti Oláh Ernő cigányzenekara, a Bolyki Soul&Gospel Kórus és a Holdviola koncertje.

Nemcsak a felnőtt bérletek voltak kelendők, a 3500 forintos „fesztiválpárna” az ifjú publikumnak szól, ezzel a szabadon maradt helyekre lehet leülni mind a 14 koncerten.