2024 március 28

Hogyan készültek a piacok a görög választásokra?

Az elmúlt hét sem szűkölködött eseményekben és a piacok is igen hektikusan mozogtak. A hét azzal kezdődött, hogy Spanyolország jókora kölcsönt kapott, melyet a bankok feltőkésítésére használnának. Miután ezt a megállapodást bejelentették az elmúlt hétvégén, a spanyol illetékesek a hangzatos sajtótájékoztatót követően, mint aki jól végezte dolgát, gyorsan elutaztak a spanyol csapat eb meccsére. velük ellentétben azonban a piac nem tekintette megoldottnak a spanyol kérdést és ezt jól tükrözi a 10 éves spanyol állampapírok hozamának alakulása is. Gyakorlatilag fél napig tartott az optimizmus, majd minden visszatért a “megszokott” kerékvágásba. Az alábbi charton jól látható, hogy az elmúlt héten, vagyis a bejelentést követően a hozamok igen jelentőset ugrottak és rövidebb ideig a 7%-os határ fölé is emelkedtek.

10 éves spanyol hozam forrás:bloomberg

Ez a mozgás a hétfői mélyponttól számítva közel 16%-os volt, mely jól tükrözi a szűnni nem akaró feszültséget a piacokon.

Hogy milyen hatásai lesznek a görög választásnak a piacokra, igen nehéz megtippelni. Érezhetően sok piaci szereplő kivár és ez már a pénteki kereskedésben is érződött. A szereplők töbsége igyekezett csökkenteni a piaci kitettségét és a választások eredményétől függetlenül hétfőn igen mozgalmas nap jöhet.

EURUSD

Az EURUSD árfolyamában a hétfői nap nagy piros gyertyát láthatunk, ez főként annak köszönhető, hogy az ázsiai piacnyitáskor a bankközi piacon jelentősebb mennyiségű stop megbízás teljesült a spanyol bankkölcsön bejelentését követően és az illikvidebb piacon ez jelentős mozgást okozott. A magas nyitás azonban nem hatotta meg a piacot és a májusi eső mozgás 38.2%-os fibonacci korrekciós szintjéről meredeken lefordult. A hét a továbbiakban emelkedéssel telt, melynek oka kevésbé a fundamentumoknak köszönhető, jóval inkább a korábbi rekord mértékű euró short pozíciók zárásának. A hetet ott zárta a devizapár, ahol elkezdte, az említett fibo korrekciós szint ellenállásánál 1.2660 magasságában. Az indikátorok most jóval pozitívabb képet mutatnak a korábbi túlfeszített esést követően, így az 1.2660-as szint áttörésével 1.2780-1.28 lehet a következő célpont.

emini S&P500

A részvénypiacok pozitív hangulatban zárták a hetet, mely főként annak köszönhető, hogy sokan számítanak további piaci stimulusra, most éppen egy globálisan összehangolt beavatkozás van a terítéken. Az emini S&P 500 amúgy szépen viselkedett, a 200 napos mozgóátlag környékén élesen fordult felfelé és a korábbi csökkenés 61.8%-os fibo szintjéhez, 1340 közelébe húzott vissza. Érdemes megfigyelni, hogy milyen erős divergencia alakult ki a termék árfolyama és az indikátorok között a június eleji mélypontnál. Az indikátorok most pozitív képet mutatnak és 1340-50 áttörésével megnyílik az út a korábbi csúcs 1400 irányába.

DAX Futures

Ezzel szemben a DAX Futures számára a 200 napos mozgó továbbra is ellenállást jelent. Ezt az akadályt erősíti a 23.6%-os fibo szint is. Az indikátorok most már itt is vidámabb képet rajzolnak, de csak 6300 áttörésével léphet a következő szintre az index határidős árfolyama, 6450 magasságába, ahol a soron következő fibo szint és az 50 napos mozgóátlag fogja jelenteni az ellenállást.

Bund Futures

Az elmúlt napkban megjött a korrekció a német állampapírok piacára is. Most a 10 éves Bund Futures chartját nézzük meg. A júniusi roll-t követően a szeptemberi kontraktus bő 150 ponttal volt alacsonyabban. A kitartó és stabil emelkedést követően az árfolyam most a 38.2%-os fibo korrekciós szinthez tért vissza, amely szint már korábban is kitűntetett figyelmet érdemelt 141.30 közelében. Ez egyelőre támaszt jelent, míg a 23.6%-os fibo szint pénteken ellenállásként viselkedett 142.80 közelében. A korrekciós mozgás enyhülést hozott a túlfeszített indikátorokban is. A 141.30-141.10-es sáv erős támaszt jelent, hiszen itt van a régebb óta figyelt szintünk, az említett fibo szint és az 50 napos mozgóátlag is. Ennek letörésével a kerek 140-es szint kerülhet a célkeresztbe. Felfelé 142.80 áttörésével juthat újra 144 közelébe.

Összegzés

Mint trader, nekünk nem az a dolgunk, hogy kitaláljuk, hogy mi fog történni a jövőben. A mi feladatunk az, hogy a piacokon azonosítsuk azokat a helyzeteket, egyensúlytalanságokat, amelyek kedvező hozam-kockázat arányú lehetőségeket biztosítanak a számunkra. Hogy mi történik a görög választások után? Majd a piac eldönti. Mi pedig figyeljünk és csapjunk le a kínálkozó alkalmakra.

Mindenkinek óvatos, bátor és sikeres kereskedést kívánok!