2024 április 17

Hatmilliárdos beruházás az ajkai Poppe+Potthoff-ban

Hozzátette: a teljes beruházáshoz a cég az Új Széchenyi Terv két kapacitásbővítést célzó pályázatán összesen 1,6 milliárd forintos támogatást nyert el. Elmondta, hogy a Poppe+Potthoff az autóipar számára minőségi, saját fejlesztésű közös nyomócsöves alrendszereket és magasnyomású dízel befecskendező szerelvénycsöveket szállít. Az alkatrészeket az ajkai cég a többi között a Daimler, a Renault, a BMW, az Audi és a VW részére, illetve azok beszállítóinak adja el. Az ajkai ipari parkban 2003 óta jelen lévő vállalat 16 ezer négyzetméteres területén belül 2013-ra egy 4 ezer négyzetméteres üzemegységet alakítanak ki, a beruházással ötven új munkahelyet teremtenek. A létszámbővítésnek köszönhetően a gyár dolgozóinak létszáma a jövő év elejére eléri a 300 főt.

Gellén László közlése szerint a Poppe+Potthoff az idei évre 40 millió eurós nettó árbevételt tervez, a bővítés 2013-tól kezdve 25 százalékkal növeli majd az árbevételt. Tájékoztatása szerint az ajkai gyárnak az alapanyagcsöveket eddig a német anyavállalattól kellett beszereznie, de a csőgyártó kapacitás kiépítésével a németországi gyár főbb exportpiacait is átveszik. A cég csak exportra gyártja a szerelvénycsöveket, a legfőbb célországok között Ausztria, Németország és az Egyesült Államok szerepelnek. A jövő évtől Kínába, Koreába, Indiába és más európai országokba is Ajkáról szállítják majd az autóalkatrészeket.

A Poppe+Potthoff holding 14 telephellyel rendelkezik 9 országban. A csoport árbevétele eléri a 180 millió eurót, az ajkai cég 2011-ben 11 milliárd forint nettó árbevételt ért el.