Kutatók szerint belátható időn belül olcsóbbá válhatnak az elektromos autók, valamint a töltési idő is jelentősen rövidülhet.

Kutatók bevallása szerint a mestersége intelligencia használatával az elektromos autók töltési ideje a jelenlegi szintek harmadára csökkenthető. Eric Dufek, az Idaho National Laboratory vezetőkutatója egy augusztusi prezentáció keretében arról számolt be, hogy az adataik alapján szignifikánsan rövidülhet az elektromos autók töltési ideje, az akkumulátorok károsulása nélkül.

A mai elektromos autókat még a legjobb eseteben is jellemzően legalább fél órán át kell tölteni a 90 százalékos töltöttségi szint eléréséhez. Dufek állítása szerint kutatásaik által olyan eljárást sikerült kifejleszteniük, aminek köszönhetően 10 perc alatt elérhető a 90 százalékos töltöttségi szint. Az ötlet átépítése a laboratóriumi környezetből a való életbe azonban még több évet is igénybe vehet.

Dufek szerint az EV fejlesztők célja az okos töltőállomások kiépítése. A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia biztosította lehetőségeket kihasználva megtanítható lehet a töltők számára, hogy hogyan lehetne maximalizálni a töltési időt az adott akkumulátor, jármű típusokhoz.

(www.shutterstock.com)

Emellett az akkumulátorok méretének csökkentésére is folyamatosak a törekvések. A kisebb akkumulátor gyorsabb töltési időt és alacsonyabb árakat jelentene az EV szektor számára. Kihívást jelent a tudósok számára, hogy vajon miként tudják majd a kisebb akkumulátorok kapacitását a „nagyok” szintjére növelni, a várakozások szerint az elkövetkező évek során ebben a kérdésben is áttörés jöhet.

Az biztos, hogy az elektromos autók elterjedtsége világszerte drasztikusan nő. Egy friss tanulmány szerint az új autó vásárlása előtt állók egyharmada elektromos, vagy hibrid hajtással szerelt modelleket keres.

Forrás: Kelley Blue Book

Borítókép forrása: Shutterstock