2024 március 28

Athén időt kér, Berlin ellenáll

Görögországnak tartania kell magát az eredeti megállapodás feltételeihez, hogy igényt tarthasson további támogatásra – mondta szerdán a német kormányszóvivő arra a lapértesülésre reagálva, hogy Athén haladékot szeretne kapni a szükségprogram végrehajtására.

A Financial Times értesülése szerint Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt fogja kérni Angela Merkel kancellárral, majd Francois Hollande francia elnökkel való jövő heti megbeszélésein, hogy két év helyett engedjenek négy évet a 11,5 milliárd eurós, a belföldi össztermék (GDP) öt százalékának megfelelő takarékossági program megvalósítására, továbbá adjanak négy év haladékot az eddig felvett hitelek törlesztésének megkezdésére.

„A kancellár természetesen meghallgatja, hogy mit mond Szamarasz úr a görög helyzetről és a program megvalósításáról” – mondta Steffen Seibert szóvivő, de hozzátette, hogy az egész német kormány változatlanul a korábbi memorandumban foglalt kötelezettségeket tekinti minden döntés alapjának. Hangsúlyozta azonban, hogy nem határoznak a 130 milliárd eurós pénzügyi segélycsomag októberben esedékes következő, 31,5 milliárdos részletének folyósításáról, míg el nem készül a hitelező trojka, az IMF, az Európai Központi Bank és az EU delegációjának jelentése a program előrehaladásáról. Ez szeptember közepére várható.

A görög GDP az év első felében 6,2 százalékkal, négy év alatt összesen 20 százalékkal csökkent. Több uniós politikus is azon a véleményen van, hogy a program kérlelhetetlen végrehajtatása olyan lefelé tartó spirálba taszíthatja az országot, ahonnan nehéz lesz a visszatérés. Legutóbb Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnöke is úgy nyilatkozott, hogy több időt kellene hagyni Athénnek. Egyes uniós tisztviselők viszont azzal érvelnek, hogy a szükségprogram végrehajtásának elnyújtása egy újabb, immár harmadik, 20-50 milliárd eurós segélyprogramot tenne szükségessé, és az eurózóna tagjainak a legcsekélyebb kedvük sincs további pénzeket adni Görögországnak.