2024 április 20

A tojás csaknem annyira káros, mint a dohányzás?

A Nyugat-Ontariói Egyetem 1200 alanyon végzett ultrahangos szívvizsgálatokat – férfiakon és nőkön vegyesen -, átlagéletkoruk 61,5 év volt. Az alanyokkal kérdőívet töltettek ki életmódjukról, étkezési szokásaikról, ételeikről. A kutatók arra jutottak, hogy az erek meszesedése, az érfalak rugalmatlanná válása 40 év felett lineárisan nő, de rendszeres dohányzás és – a koleszterinben igen gazdag – tojássárgája fogyasztása mellett a növekedés exponenciális, azaz jóval erőteljesebb.

A felmérés szerint a heti három tojásnál többet evőknél lényegesen előrehaladottabb volt az érfalak károsodása, mint azoknál, akik hetente legfeljebb két tojást ettek.

David Spence – a felmérés vezetője – elmondta, hogy a tojás sárgája nemtől, vérnyomástól, dohányzástól, cukorbetegségtől, testtömegindextől függetlenül rontja mindenki ereinek állapotát – adta hírül a The Sun című brit lap.

A tojás veszélyéről már 60 éve folyik a vita. Az 1950-es esztendőkben kezdődött „elmarasztalása” magas koleszterintartalma miatt.

A hetvenes évek legelején kicsit rehabilitálódott, akkor az volt az uralkodó álláspont, hogy napi két tojás, azaz heti 14 még nem árt igazán, ám hamarosan – 1973-ban – heti háromra szigorodott a fogyasztási határmaximum. A kilencvenes évek aztán tojásbarátiak voltak, egészséges tápláléknak nyilvánult a „tyúkgyümölcs”. A kanadai tanulmány nyomán most ismét sötét árny vetül a tojásevésre – jegyezte meg a 9newscom című amerikai hírportál.