2024 április 19

A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában

Varga Bálint, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője hétfőn a Somogy megyei Ordacsehiben tartott sajtónyilvános szüretelésén elmondta: a korai érésű illatos szőlő különlegessége, hogy az év első európai boraként már szeptember elején forgalomba kerül. A magyar nemesítésű, kevesebb növényvédelmet igénylő szőlőfajtából készül az egész északi félteke első újbora – hangsúlyozta a borász.

A bor azért is kerülhet a szüret után már néhány héttel az asztalra, mert kíméletes szőlőfeldolgozással, hideg erjesztés és szűrés után azonnal, érlelés nélkül palackozzák. Hozzátette: a friss szőlő ízét megőrző bornak stabil piaca van a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelők körében.

Varga Bálint elmondta, ebből a fajtából a tavalyihoz hasonló mennyiséget, mintegy 1.200-1.300 mázsát vásárolnak fel a Balaton Agrár Zrt.-től. Az idén kifejezetten jó minőségű termésért az előző évi kilónkénti 87 forintnál többet, 97 forintot fizetnek.

Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy korábban közel 24 hektáron termesztettek Csabagyöngyét, de folyamatosan megújítják az elöregedett ültetvényeket.

Az új négyhektáros, három évvel ezelőtt telepített korszerű fém támrendszerű területről a korábbinál sokkal hatékonyabban, kombájn takarítja be a termést – mondta az elnök-vezérigazgató, bemutatva az említett területen folyó munkát. Emellett az is fontos szempont, hogy míg a régebbi telepítésű ültetvényeken 60 mázsa szőlőt szüreteltek le hektáronként, addig az új telepítésűeken már az idén 80 mázsa terméssel számolnak, ami a következő években akár a 140 mázsát is elérheti – tette hozzá.