Emelkedésbe váltottak a tőzsdék-választ kaptunk a múlt heti kérdésünkre?

Többször megfogalmaztuk cikkeinkben tegnap, illetve a múlt hét folyamán, hogy jelentős válaszút előtt állnak a tőzsdék. Az egyik lehetőség, hogy irányváltást láthatunk, akár egy olyat, mint szeptember végén; akkor körülbelül 1 hónapig estek a tőzsdék, nem túlzottan jelentős mértékben, de egyértelmű volt a lefelé mutató trend. Mint észre vehettük, lassan 1 éve folyamatosan a koronavírus okozta hangulat a fő befolyásoló tényező. Nem is feltétlenül a tényszerű alakulása a vírushelyzetnek, vagy a száraz, racionális gazdasági adatok, hanem a hangulat. Egész egyszerűen ha a befektetők pozitívan állnak a kérdéshez (például hamarosan megoldja a vakcina, gyors helyreállás lesz) akkor emelkedést láthatunk, míg ha negatívan (lassú kilábalás, hiába lesz vakcina, akkor is elhúzódik a válság), akkor pedig esést. A múlt héten ez utóbbi irányába változott az általános befektetői légkör, most azonban erőteljes felpattanást láthatunk.

DAX: fordulatot jelez

A legjobb jelző számunkra a vírushangulat kapcsán a DAX index lehet. A német tőzsdeindex ugyanis pont megfelelő erre: általában jobban ingadozik, tehát jobban mutatja az aktuális hangulatot, mint például az amerikai részvényindexek, de nem annyira egyedi sztorik által motivált csupán, mint például a BUX. (Utóbbinál ha adni kezdik például az OTP részvényeit, akkor szinte mindegy az általános pozitív hangulat, a BUX nem lesz képes jelentősen emelkedni a bankpapír hatalmas súlya miatt.)

Fordulat a DAX-nál (www.investing.com)

Mint a kékkel jelölt téglalap mutatja, egy igen klasszikus fordulatot láthatunk az esés után. Ráadásul a promt (azonnali) árfolyam el sem érte a 13000 pontos lélektani szintet az esésbe. A pénteki gyertya ugyan nem mutatott ebbe az irányba, de a tegnapi nap már egyértelműen fordulóssá tette az alakzatot. Ráadásul a határidős árfolyamok szerint ma i pozitívan indíthatja a napot az index.

Hogyan tovább?

A továbbiakban arra lesz érdemes figyelni, hogy akár a DAX, akár az amerikai tőzsdék esetében történik-e újabb csúcstámadás. Ha igen, és azt sikerrel veszik az irányadó részvényindexek, akkor folytatódhat a Biden megválasztása óta tartó, lényegében töretlen rally. A képet azonban továbbra is árnyalhatják a vírussal kapcsolatos hírek; ha nem sikerül időben beoltani a lakosságot, vagy elhúzódó lezárásokra kell készülni, az könnyen hozhat még volatilitást a piacokra.

www.investing.com

www.marketwatch.com