Ez történt tegnap:

Belföld

Oldalazott a BUX

Nem történt érdemi elmozdulás a BUX indexben tegnap, de ez nem jelenti, hogy eseménytelenül telt a BÉT-en kereskedők napja. Az OTP tovább esett, a MOL töretlenül szárnyalt míg a Richter emelkedett, de nap végére eltűntek a pluszok. Mindezen mozgások eredményeképpen a BUX index 37 470,5 ponton zárt 0,15%-os emelkedéssel. A BÉT forgalma meghaladta a 15,5 milliárd forintot.

Trendvonalával küzd az OTP  

A napos grafikont vizsgálva az OTP árfolyama éppen a rövid távú emelkedő trendvonal fölé tudott zárni, az órás grafikonról ez már nem mondható el, ott nem sikerül a trend fölötti zárás. A bankpapír 11 670 forinton zárt, 1,6%-os mínuszban és 9,26 milliárdos forgalommal.

Nem sikerült trendvonala fölé  zárnia a Richternek

Ellentétben az OTP-vel a Richter nem tudott az emelkedő trendvonala felett zárni és a gyertya alakzata sem túl bíztató. Ahhoz azonban, hogy további jelentős esés következzen az összes mozgóátlagot le kellene törnie az árfolyamnak. 6830 forinton isj árt az árfolyam, de nap végére 6700 forinton sikerült csak zárnia, amely nem jelentett elmozdulást a hétfői záró árhoz képest. A Richter forgalma 2,3 milliárd forint volt.

Repül a MOL, ki tudja hol áll meg!

Tovább vették a MOLt a befektetők! A sima 200 napos mozgóátlag áttörése után most az exponenciális 200 napos fölé is került a záróár, ami kilátásba helyezheti a 2000-2100 forintos ellenállások tesztelését. 1974 forinton zárt az árfolyam 2,97%-os emelkedéssel és 3,5 milliárd forintot meghaladó forgalommal. Nem csak a befektetők, de a MOL is vette saját részvényeit. A hétfői 240 000 db saját részvény vásárlás után tegnap további 300 000 részvényt vásárolt a vállalat 1936,5 forintos átlagáron.

Ismét egy gyenge nap a forint piacán

Felgyorsult a hétfőn patasztalt forintgyengülés, 361,19-ig, 0,6%-ot emelkedett az euró a forinttal szemben. Az EURHUF árfolyama áttörte az október 29 óta tartó csökkenő trendvonalat, így feltételezhető, hogy van tér további forintgyengülésre. 361 és 362 forint között tartózkodnak a 21 és 50 napos mozgóátlagok, így a 362-es szint feletti záróérték megerősítés lehet a további gyengélkedésre. A csökkenő trend alá visszazárás (359,74) azonban fals kitörést jelentene, ami  lényeges trenderősítő momentum lehet a forint hetek óta tartó erősödésében.  Az USDHUF árfolyama 304,52-ig, 0,64%-ot emelkedett kedden.

Külföld

Negatív zárás Amerikában   

Eséssel zárt Amerika kedden. A Dow 198 pontot, azaz 0,66%-ot esett és 29 770-en zárt. Az S&P 500 0,5% -kal 3610-re csökkent, míg a Nasdaq 0,3%-ot gyengült és 11 981 ponton fejezte be a napot. A Futures alapján folytatódhat az enyhe gyengülés. A Dow 0,3%, az S&P 500 0,35%, a Nasdaq pedig 0,2% mínuszban van.

Nem tud helyreállni a gazdaság  

A hangulat a friss gazdasági számok után se lett jobb, miután az adatok azt mutatták, hogy a kiskereskedelmi forgalom októberben a vártnál kisebb mértékben növekedett. A kiskereskedelmi forgalom a múlt hónapban 0,3%-kal nőtt, szemben a Dow Jones által megkérdezett közgazdászok 0,5%-os növekedési várakozásával.

Újdonság az Amazontól   

A gyógyszertár tulajdonos CVS Health és a Dow-tag Walgreens Boots Alliance részvényei csökkentek, miután az Amazon beindította a gyógyszertári üzletét, amely lehetővé teszi a gyógyszerek ingyenes szállítását a Prime tagok számára. A Walgreens 9,6%-kal, a CVS pedig 8,6%-kal csökkent. Az Amazon részvényei 0,2%-ot emelkedtek.

Szép számok a Walmarttól   

Az elmúlt negyedévben 79%-kal erősödött online vásárlásokban a Walmart. A vállalatnak sikerült megvernie az elemzői várakozásokat és 5,14 milliárd dolláros nyereséget jelentett 134,7 milliárd dolláros bevétel mellett. Ugyanazon üzletek értékesítése 6,4%-kal nőtt, még úgy is, hogy az online értékesítés a vártnál nagyobb mértékben erősödött a járvány miatt.

Erős negyedéven van túl a Home Depot  

A Home Depot negyedéves jelentése alapján az árbevétel a tavalyi év azonos időszakához képest 23,2%-kal 33,5 milliárd dollárra nőtt, az egy részvényre jutó korrigált nyereség 25,7%-kal 3,18 dollárra emelkedett a harmadik negyedévben. Mindkettő meghaladta az elemzői várakozásokat. A vállalat folytatta „a lakásfelújítási projektek iránti túlméretezett kereslet” meglovaglását, ami az év első kilenc hónapjában több mint 15 milliárd dolláros növekedést eredményezett. A Home Depot abban is megállapodott, hogy mintegy 8 milliárd dollárért megvásárolja az ipari disztribútor HD Supply-t, ami a bejelentés előtti árfolyamhoz képest 25%-os felárat jelent a cég részvényein.


Tetszett a hírlevél? Iratkozzon fel!

https://randomcapital.hu/reggeli