Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 990,47 ponton zárt pénteken, 672,48 ponttal, 1,54 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.


A részvénypiac heti forgalma 29,968 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,869 milliárd forinttal, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött összefoglalójában azt emelte ki, hogy az S&P kilátásrontása megágyazott a hangulatnak a tőzsdén a héten. A vártnál magasabb második negyedéves hazai GDP adat sem tudta felrántani az indexet – tette hozzá.

Megemlítette, hogy a Mol gázt talált Pakisztánban, jelenleg teszteket végeznek a TAL Blokk területén lévő Tolanj West-02 kúton talált szénhidrogéneken. A kitermelhető mennyiséget napi 360 ezer köbméterre becsülik. A kitermelés 2022 decemberben kezdődhet, de ezt megelőzően további tesztek elvégzése szükséges – tette hozzá.

 A JP Morgan az OTP Bankra 13 455 forintos célárat adott; az ajánlásuk semleges – idézte fel az elemző.

A héten az OTP árfolyama 2,24 százalékkal gyengült 17,08 milliárd forintos forgalomban, a papír 9148 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A Mol árfolyama 1,80 százalékkal esett vissza, 2834 forinton zárta a hetet, forgalma 5,3 milliárd forint volt

A Magyar Telekom árfolyama 1,25 százalékkal 325 forintra emelkedett a héten, forgalma 231,31 millió forint volt.

A Richter jegyzése a héten 1,60 százalékkal csökkent, 7970 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 6,5 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3852,18 ponton zárt a héten, ami 43,55 ponttal, 1,14 százalékkal magasabb az előző hetinél.