Érdemes azért óvatosnak lenni.

Egyértelmű vált sajnos az utóbbi hetekben az, amire már jóval korábban is lehetett számítani: a delta variáns okozta negyedik hullám elérte Magyarországot is. A harmadik hullám során zajló rendkívül gyors oltási kampány miatt elszokhattunk már a magasabb fertőzöttségi adatoktól, és egy-két apró kivétellel az életünk is olyan lehetett az utóbbi hónapokban, mint a járvány 2020-as kitörése előtt. Az emelkedő esetszámokkal sem gazdasági, sem egyéni szempontból nem mindegy, hogy mit kezd az ország – a most legvalószínűbb lehetőséget igyekszünk bemutatni.

Több eset – több súlyos eset

A naponta regisztrált megbetegedések száma még eltörpülnek a harmadik hullám tetején látottakhoz képest, de a napi több 100 regisztrált eset már egyértelműen mutatja a tendenciát. A naponta igazolt esetek hét napos mozgóátlaga július 17-én még csak 41 fő volt, ez a szám szeptember 17-re már 347 lett. Eközben a kórházban ápoltak száma 3 hónapos csúcsra ugrott, és a lélegeztetőgépen lévők számában is hasonló 3 hónapos csúcsot figyelhetünk meg. A halálesetek számában is némi emelkedést vehetünk észre sajnálatos módon, de érdemes tudni, hogy ez a mutató gyakran több hetes csúszással követi a járvány alakulását.

Az oltás lehet a legfőbb megoldás

Közben az oltási számokban nagy előrelépés nincs, bár ennek ellenére a magyar átoltottság nem mondható alacsonynak. Legalább egy dózist közel 60 %-a kapott már a lakosságnak, de a legtöbb vélemény szerint ennél a szintnél még nem beszélhetünk nyájimmunitásról. A be nem oltottak pedig minden valószínűség szerint védtelenebbek a vírussal szemben, és itt Magyarország viszonylatában is körülbelül 4 millió emberről beszélhetünk.

Lezárások? – nem valószínű

A fentiek tükrében gondolhatnánk (és gondolhatnák a magyar tőzsdén kereskedők, befektetők is), hogy újabb lezárásokra kell számítani, ami érzékenyen érintheti az éppen csak talpra álló magyar gazdaságot. A kormányzati álláspont viszont egyértelműen az (hasonlóan Anthony Fauci, az USA első számú járványügyi szakértőjének véleményéhez), hogy korlátozó intézkedések nélkül kell átvészelni a negyedik hullámot. Erre utalnak Orbán Viktor miniszterelnök pénteki szavai is, mely szerint: „ Az elszigetelés, karantén, maszk, és így tovább, még egyszer mondom, nem oldja meg a problémánkat.”

A fentiek tekintetében tehát szinte eldőltnek látszik, hogy nem kell egyelőre semmilyen jellegű korlátozásra számítani, és ez nagy megnyugvás lehet a magyar tőzsde (és például a forint) számára. Az azonban nem biztos, hogy nem okoz komolyabb egészségügyi válságot a negyedik hullám; az ezzel kapcsolatos híreket továbbra is érdemes tehát figyelemmel követnünk.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-aki-nem-veszi-fel-az-oltast-veszelyben-van