2024 március 28

Reggeli Hírlevél 2021.06.09.

Belföld

Komoly forgalom mellett emelkedett a BUX

Magához tért kedden a BUX árfolyama, így lehetséges, hogy eltolódik a lassacskán érő korrekció, és a héten még tovább folytatódik a bika dominanciája. A forgalom brutális volt, közel kétszerese a hétfőinek, ami tovább emeli a 0,6%-os plusz jelentőségét. Az emelkedés fő zászlóshajója nem meglepő módon az OTP volt, amely ráadásul a forgalom cirka 80 százalékáért is felelt, és bár technikai szempontból a felső Bollinger-szalag lassíthatja az emelkedést, az OTP még húzhatja tovább a hazai részvényindexet.

Szárnyal az OTP

A visszafogottabb hétfő után kiemelkedően jól sikerült az OTP számára a keddi nap, 2,1%-os emelkedéssel és 20 milliárd (!) forintos forgalommal 16955 forinton zárt a papír. Technikai szempontból nem látszik korlát az emelkedés előtt a következő hetekben, kijelenthető, hogy csúcson van a papír. Várhatóan – a kereskedés hullámzását ismerve – érkezhet némi korrekció, profit realizáció a piacra, de hosszabb távon nem jósolnék visszaesést.

Bajban a Richter

Ismét aggasztó helyzetbe került a Richter árfolyama, hiszen a keddi 1%-os esés 7965 forintos záróárat jelentett, így közel a kritikus támaszszint. Nagyon nem kedvező a részvény jövőjére nézve, hogy a BUX szárnyalása sem képes felhúzni az árfolyamot, és pozitív piaci környezetben sem képes emelkedni a részvény ára. A technikai kép is elég bajlós képet fest, hiszen a 8000 forintos lélektani támasz már elég remegősen tartja csak a grafikont, így elmondható, hogy sorsdöntő napok jöhetnek a részvény szempontjából.

Ismét gyengül a forint

Hétfőn még csak azt láthattuk, hogy lelassult a forint erősödése, de a tegnapi napon már egy komolyabb gyengülést is bemutatott a hazai deviza, amivel 350 közelébe került az euróval szembeni keresztárfolyam. A középső Bollinger-szalag lehet egy kritikus ellenállás, ami ismét lefelé tudja fordítani a grafikont, de ez csak a következő napokban fog eldőlni. Az euróval szemben 348,54-en, a dollárral szemben 286,31-en áll a jegyzés.

Külföld

A zöldben zárt a Nasdaq, a zéró szint közelében a Dow és az S&P 500

A tegnapi kereskedést a DAX 15 662 ponton, 0,13%-os mínuszban zárta, miközben a CAC 40 6 558,59 ponton, 0,28%-os pluszban, az FTSE 100 pedig 7 095,09 ponton, 0,25%-kal a pozitív tartományban fejezte be a keddi kereskedést. Az amerikai piacra jellemző volt, hogy kereste az irányt: a Dow 34 603,79 ponton, 0,07%-os mínuszban, az S&P 500 4 227,06 ponton, 0,01%-os pluszban, a Nasdaq kompozit pedig 13 809,92 ponton, 0,05%-kal a zöldben tudott zárni. Ázsia az éjszaka folyamán vegyesen teljesített: bő egy órával a budapesti kereskedés megkezdése előtt a Nikkei 225 28 872,50 ponton, 0,31%-os mínuszban, a Hang Seng 28 742,00 ponton, 0,11%-kal a pirosban, a sanghaji kompozit pedig 3 586,16 ponton, 0,16%-kal a zöldben áll. A három legfontosabb amerikai határidőre kivétel nélkül igaz, hogy a zéró szint közelében állnak: a Dow határidő abszolút a zéró szinten van, miközben az S&P futures 0,01%-kal van a pirosban, a Nasdaq futures pedig 0,02%-kal a zöldben. A VIX határidős kontraktus 17,98 pontos értéket vesz föl, ez 0,91 ponttal magasabb, mint a VIX index tegnapi záróértéke.

Nem tudott jelentősen elmozdulni az (AMC) árfolyama

Annak ellenére, hogy a fórumozó kisbefektetők aktuális kedvenc papírjának, az AMC amerikai mozilánc részvényének a jegyzése a tegnapi napon 60,62 dolláron, az elmúlt 52 hét legjobb záróárának a közelében is járt, a papír végül mindössze 55,05 dolláros árfolyamon, parányi 0,09%-os pluszban tudott zárni. Úgy tűnik, a kisbefektetők hiába szeretnék, ha az árfolyam megcélozná a Holdat, az legfeljebb a felhőket tudja elérni, miközben kitartóan küzdenie kell a gravitáció ellen. A napos gyertya kanóca tegnap mindkét irányban szép hosszú volt, ami azt jelenti, hogy a jelentős vételi erő mellett számottevő eladói nyomás is folyamatosan jelen volt. „FELFELE 100% vagy LEFELE 100%, MA SEM ADUNK EL!! Ki ért velem egyet?!” – posztolta a tegnapi napon a Redditen a Fresh-McChicken felhasználónevet használó fórumozó, aki 4300 pozitív visszajelzést kapott a bejegyzésére.

Ma jelent az Restoration Hardware (RH), pozitívak az elemzői várakozások

Budapesti idő szerint ma éjszaka, az amerikai kereskedés zárását követően teszi közzé az április 30-áig tartó negyedéves időszakra vonatkozó gyorsjelentését az NYSE-n kereskedett, a lakberendezési piac luxus szegmensét elfoglaló Restoration Holdings. Az RH-et a pandémia egyik nagy nyertesének tekinthetjük: a részvényárfolyam a 2020 márciusi lokális minimumról a 2021 áprilisi történelmi maximumig több mint 900%-ot emelkedett, a papír a tegnapi napot 0,71%-os pluszban, 628,83 dolláron zárta. Az elmúlt időszak nagyszerű pénzügyi eredményeire építve az elemzői várakozások szerint a társaság a gyorsjelentésben kiváló számokról jelenthet majd: a bevétel várhatóan 755,9 millió dollár lesz, amely éves bázison 57,3%-os növekedést képvisel, a szakértők pedig 4,07 dolláros részvényenkénti nyereségre számítanak, ami – nagy levegő – 220%-kal teljesíti felül a bázisidőszak EPS mutatóját. Annak ellenére, hogy a teljesítményét tekintve a kategória top 10%-ában kapott helyet a papír, a Zacks a részvényt csak tartásra javasolja, miközben a Marketbeat elemzői összehasonlítása vételi javaslattal él. A Wells Fargo május végén 700 dolláros célárat határozott meg.

Újra zuhan a Bitcoin árfolyama (BTCUSD)

Tegnap újra zuhanni kezdett a Bitcoin árfolyama, miután az FBI sikeresen le tudta foglalni a Colonial kőolajvezeték-hálózatát feltörő hekkercsoport számára a legfontosabb kapitalizációjú kriptovalutában kifizetett 2,3 millió dollár összértékű váltságdíjat. Az árfolyam a lokális minimumát valamivel a 31 000 dolláros szint fölött érte el. Akik rendszeresen olvassák a hírlevelünket, minden bizonnyal még emlékeznek arra, hogy május 7-én az orosz DarkSide hekkercsoport sikeresen telepített zsarolóvírust a vállalat kőolajvezetékeit irányító számítógépére, közel egy hétre megbénítva az USA keleti partjának üzemanyag-ellátását. Az, hogy az amerikai szövetségi nyomozóiroda hozzá tudott férni a támadásban részt vevő egyik hekker virtuális Bitcoin tárcájához, súlyos aggályokat vet fel a korábban az esetleges állami beavatkozásokkal szemben feltörhetetlennek tartott blokklánc-technológiával kapcsolatban. Budapesti idő szerint ma hajnalban egy Bitcoinért nagyjából 33 600 USD-t kérnek, a kereskedés közel mint 50%-kal alacsonyabb árfolyamon zajlik az április történelmi maximumárhoz képest.